A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 27., vasárnap

Füstölt sonkás sajtos csiga




FÜSTÖLT SONKÁS SAJTOS CSIGA

Vajas kifli tésztájából, füstölt sonkával laktató húsvéti finomságot varázsolhatunk. Akár az ünnep utáni maradék sonkát is felhasználhatjuk hozzá. Húsvét vasárnap reggelére készítettem most el, csodálatos illatokkal ébresztve a családot.

Amire szükségem lesz a tésztához:
50 dkg liszt, 5 dkg olvasztott vaj, 125 gr natúr joghurt, 1 kávéskanál só

A tészta kelesztéséhez:
2,5 dkg friss élesztő vagy egy tasak (7 gr) szárított élesztő), 2 dl langyos tej, 1 teáskanál cukor, 2 evőkanál liszt

A tészta megkenéséhez:
5 dkg olvasztott vaj

Amire szükségem lesz a töltelékhez:
50 dkg főtt füstölt sonka ledarálva, 10 dkg krémsajt vagy kockasajt, 1 evőkanál mustár, 1 lilahagyma, bors

A csigákat megszórni:
10 dkg reszelt sajt

ÍGY KÉSZÍTEM:

Az élesztőt, a teáskanál cukrot és a 2 evőkanál lisztet elkeverem 2 dl langyos tejben és letakarva hagyom. Egy nagy tálba összekészítem a tészta hozzávalóit, vagyis a lisztet, az 5 dkg olvasztott vajat, a joghurtot és a sót és amint az élesztős tej feljön lyukacsosra, szépen összedolgozom az egészet és letakarva hagyom kelni kb. 15 percet.
Közben a darált sonkát a krémsajttal, mustárral, lilahagymával, kevés frissen darált borssal jól elkeverem. Nem sózom meg, mert a sonka már önmagában is tartalmaz elég sót.
A megkelt tésztát kinyújtom fél cm vastagságú nagyobb téglalapra és megkenem 5 dkg olvasztott vajjal, majd felcsavarom. 10 perc múlva kinyújtom újra egy nagyobb, fél cm vastag téglalapra és szépen egyenletesen eloszlatom rajta a sonkás-sajtos tölteléket. Felcsavarom a tésztát a töltelékkel és kb. másfél cm vastag szeletekre vágom. Ezeket a csigákat tepsibe teszem egymás mellé, de nem szorosan, mert még sütés közben is megnőnek majd. Megszórom 10 dkg reszelt sajttal.
Pár perc pihentetés után 190 fokon sütöm, kb. 30-40 percig, amíg a sajt szép ropogós lesz rajta. 15 db kövér sonkás csigám lesz így.

Ötlet: a sonkát helyettesíthetjük akár párolt gombával vagy hagymával. Elkészíthetjük csak sajtkrémmel is.

 









2014. április 18., péntek

Írott tojások


ÍROTT TOJÁSOK
Az írott tojásoknak Magyarországon szép népies nevük van. Csodálatosan változatosak, noha a minták maguk egyszerűek, pl nap, életfa, kos, csillag, szőlőfürt, virág. Mindegyik minta hordoz egy-egy jelentést, mindegyik egy-egy üzenet. Ősi mintáinkat ma tehetséges tojásíró asszonyok őrzik, húsvéti vásárokon rácsodálkozhatunk a minták szépségére. Talán kedvet is kapunk megírni őket.
A minták sokszor igen összetettek, ezért nehéz csak egy jelentést tulajdonítani nekik. Mégis megfigyelhető, hogy egy bizonyos motívum általában milyen üzenettel bír. Például a kéz vagy ujjak minta bajelhárítást jelent, a nap minta pedig bőséget.
Ezt a hat gyönyörű ősi mintával megírott tojást otthon is elkészíthetjük, ajándékba adhatjuk. Ha nincsen írókánk, viaszunk hozzá, akár ceruzával, vízfestékkel is rárajzolhatjuk a mintát a tojásokra. Először osszuk mezőkre és tervezzük meg halvány ceruzavonásokkal a mintát. Általában ismétlődnek és alig állnak pár vonalból, mégsem könnyű őket tökéletesre megrajzolni. Ezért is lehetett régen csupán egy tojásíróasszony egy-egy faluban. Nem olyan nagy baj, ha nem lesz az írott mintánk tökéletes, szép ajándék lehet belőle.
Szinte mindent, ami fontos lehet nekünk életünkben megtestesíti ez a pár írott tojás. Egészséget, szerencsét, szerelmet, gyermeket, férfierőt és bajelhárítást jelentenek a minták. Maga a tojás pedig termékenység és az újjászületés jelképe ősidőktől fogva.

Ujjas minta, jelentése a sámán keze, bajelhárítás.
Tőtött rózsa minta: egészséget jelent.
Csillagos minta: újszülött jelképe, akkor adják, ha kisbabát vár valaki, vagy a baba születése alkalmából.
Boldog szíves: a szerelem a jelentése.
Kötőfékös: megfogja a szerencsét.
Kakastaréjos: férfierő jelképe.


Húsvét


Minden Kedves Olvasómnak KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET kívánok!

Minden írásommal és recepttel szeretném sugározni azt az örömöt és boldogságot, amit számomra az alkotás jelent. Főzni és sütni igazi alkotómunka. Fáradtságos ugyan, odafigyelést és szervezést igényel, de a családunk, a vendégeink, barátaink felcsillanó szeme és elismerő pillantásai már önmagában is boldogság. Törődésünket mutathatjuk ki vele. Egy tál étel, egy kosárnyi házi pogácsa maga a szeretet.  Magunkat is megajándékozzuk, miközben alkotunk valamit. Ha csak egyetlen pici ötletet adhat ez a blog, egy icipici segítséget, kedves olvasóim, akkor már megérte létrehozni.  Köszönöm a bátorító szavakat, hiszen nélkülük ez a blog most nem lenne.
Köszönetként és ihletadóként szeretettel átnyújtom kézimunkáimat, festéseimet, amelyek mind a húsvéti ünnepekhez és a tavaszhoz köthetők.
A fenti képen látható kalocsai cseppmintát egy kalocsai pingálóasszony munkája ihlette. Két évvel ezelőtt állt a Vörösmarty téri Húsvéti vásáron egy hatalmas festett tojás evvel a mintával. Annyira tetszett, hogy megpróbáltam papíron megrajzolni  és megfesteni a kalocsai virágokat. Azóta is lakásunk falát díszíti. Nagyon szeretem ezt a képet.
Ez egy kézzel és varrógéppel készült szeretet-nyuszi, ajándékba készült. Többet is varrtam belőle, sőt a lányaim maguknak is varrtak más színekben. Szívvel díszítettek és van ruhájuk is.
Keresztszemes csibeminta, egy terítő sarkában. Minden sarkában más-más húsvéti mintával.
Tavaszi virágos hímzésem részlete.
Keresztszemes ibolya csokor.
Hímzett hóvirágok.
Tulipán, vízfestmény.

Virág-tanulmányok, vízfestmény.
Pici csibe, vízfestés. Nagyon régen festettem, még gyerekkoromban. Lemásoltam egy képeslapról.

2014. április 17., csütörtök

Sonkás nyuszipite



Sonkás nyuszipite

Ez az aranyos nyuszika egy sonkával töltött pite. Semmilyen sütiforma nem kell hozzá. Csak egy papírból kivágott nyuszisablont vágok körbe. Egyszerű hozzávalókból sütjük, mégis nagyon látványos. Talán nem is lesz szívünk megenni?

Amire szükségem lesz:

a töltelékhez: 40 dkg darált főtt sonka, 1 dl tejszín, 1 tojás sárgája, só, bors
a tésztához: 25 dkg liszt, 15 dkg margarin vagy vaj, 1 tojás, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál reszelt sajt, só, bors
a sonkás töltelék tetejére: 2 evőkanál olvasztott margarin vagy vaj

Így készítem:

Összekeverem a darált főtt sonkát a tejszínnel , a tojássárgájával és sózom, borsozom. A sonka már maga is sós, ezért sóból nagyon pici kell. Hűtőbe teszem.
Kivágok papírból egy nagyobb nyuszit. Összegyúrom a tészta hozzávalót és sütőpapíron ovális formára kinyújtom, kb fél cm vastagra. Ráteszem a nyuszis sablont. Úgy vágom körbe késsel, hogy körben maradjon még egy 1 centiméternyi rész. Rásimítom a tölteléket, akkora méretűre, mint a sablon volt, majd körben az 1 centiméternyi tésztarészt felhajtogatom, hogy a nyuszinak körben pereme legyen. A maradék tésztából szívet, szemet, orrot csinálok a nyuszinak és ha sok tészta maradt, abból még egy tésztacsíkkal körbe megmagasítom a nyuszi peremét. Megszurkálom a húsos részt is és a tésztát is villával. A sonkára csorgatok kevés olvasztott vajat itt-ott. 190 fokon sütöm kb 40 percig.

Ötlet N 1: a tölteléket előző napon is elkészíthetem, a tésztát is összegyúrhatom és másnap már csak összeállítanom kell és sütnöm
Ötlet N 2: természetesen kerek vagy téglalap alakú tortaformában is megsüthetem ezt a pitét














2014. április 15., kedd

Húsvéti tojástekercs



HÚSVÉTI TOJÁSTEKERCS

Ez tulajdonképpen egy sajtos omlett, ami fel van csavarva és medvehagymás szósszal van töltve. Tölthetjük bármi mással is, esetleg kockára vágott főtt sonkával, piros húsú paprikával, vagy petrezselyemmel. Minél színesebb a töltelék, annál szebb lesz felszeletelve. Ha nem töltjük meg semmivel, csak felcsavarjuk az omlettet, akkor is jól fog mutatni a húsvéti ünnepi asztalon. Nagyon egyszerű elkészíteni, ezért a konyhában teljesen kezdők is nekikezdhetnek bátran.

Amire szükségem lesz:

4 db tojás, 2 evőkanál tejföl vagy főzőtejszín, 1 evőkanál natúr krémsajt, só, bors, szerecsendió, 5 dkg reszelt sajt, snidling, egy kevés medvehagymás szósz, 1 evőkanál olaj
díszítéshez: paradicsom, paprikakrém, reszelt sajt, snidling

Így készítem:

A négy tojást felverem villával és összekeverem a tejföllel, sózom, borsozom, egy csipet szerecsendiót szórok bele. Nagyobb serpenyőbe kevés olajat öntök, és beleöntöm a tejfölös tojást. Közepes lángon, lassan sütöm és figyelem, hogy mikor kezd megszilárdulni a teteje. Amikor majdnem kész, rászórom mindenhová a reszelt sajtot, lezárom a hőt és hagyom kicsit a serpenyőben. Utána kicsúsztatom a serpenyőből az omlettet egy nagyobb tányérra. Megvárom, hogy teljesen kihűljön. Rásimítom a tölteléket. Itt most kb 2 evőkanálnyi medvehagyma szósz került rá. Egy kevés snidlinget rászórok. Felcsavarom és fóliába csomagolva a hűtőbe teszem. Kis idő múlva szépen szeletelhető.
Paprikakrémmel, és reszelt sajtra ültetett, szív formára vágott paradicsommal tálalom.