A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 30., hétfő

Anyukám szódabikarbónás kenyere




Anyukám szódabikarbónás kenyere

Anyukám receptjét mutatom egy az egyben, az ő fotóival. Ez egy igen gyors, dagasztás és élesztő nélküli kenyér. Ropogós a héja és nagyon finom. Magát a kenyeret egy kacsasütő lábosban sütötte és mivel a vízgőz jót tesz a kenyérnek, tett a sütőbe még egy kis vizet is, külön tepsibe.

Hozzávalók:
35 dkg búzaliszt, 15 dkg zabkorpás liszt, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 150 gr joghurt vagy kefír vagy sovány tejföl, 2 dl víz, egy marék szezámmag, egy fél teáskanál csipet köménymag.

Így készítem:
A hozzávalókat összekeverem, de nem dagasztom és 200 fokon 35 perc alatt megsütöm. A tetejére lehet 2-3 hasítást vágni. 

 Anyukámmal, testvéremmel.
Az expedíciós évek alatt, amikor Mongóliában éltünk, Anyu mindennap sütött-főzött, itt is épp valami finomat készít a jurtában, én pedig szerettem nézni, amit csinált.
Ez a jurtatáborunk a Gobi-sivatagban. Szeretek visszagondolni ezekre az évekre.

2018. február 21., szerda

45 perces kenyér


Nincsen otthon semmilyen péksütemény? Elfelejtettél venni kenyeret? Nincs mit csomagolni a gyermekednek uzsonnára? És már csak egy óra maradt indulásig? Itt van hát a megoldás: egy olyan egyszerű és "hiperszupergyors" kenyér alapreceptet mutatok, amely segíthet egy ilyen helyzetben. Amíg térülünk-fordulunk, összekészülődünk reggel, már készen is van. Kelesztés nélkül nagyon felgyorsul a kenyérkészítés, csak keverem-kavarom, összegyúrom és sütöm a tésztáját. Elhatározástól számítva 45 perc alatt az asztalon lesz a ropogós kenyér. Máris lehet készíteni belőle a szendvicset.
Ezt az alaptésztát lehet fűszerezni, pl pizzás, sajtos, hagymás, petrezselymes, sonkás, kolbászos kenyeret is süthetünk. Épp csak egy pici fűszer vagy apróra vágott füstölt kolbász kell bele és máris egy különleges kenyerünk lesz. Tehetünk bele magokat is, tökmagot, napraforgómagot, lenmagot vagy durvára tört diót.

Amire szükségem lesz:
30 dkg liszt, 30 dkg kefir, 1 teáskanál só, 1 félteáskanál szódabikarbóna, 1 nagy csipet sütőpor

Így készítem:
A hozzávalókat lágy tésztává gyúrom. Sütőpapírral bélelt hosszúkás jénaiban megsütöm 190 fokon, kb 35-40 perc alatt. A teteje ropogós lesz és aranybarna színű és a kenyér alja is szép halványbarna színt kap. A szeleteléssel várjunk pár percet, amíg kicsit kihűl. 






2018. február 20., kedd

Sajtos tavaszi kenyér





Szép, napsárga sajtos kenyeret reggelire is süthetünk igen rövid idő alatt, mert keleszteni nem kell és élesztő nincs is benne egyáltalán. Igen veszélyes ez a sajtos kenyérke, mert rettentően finom, még az illata is, ezért az ember (a szakácsné) hajlamos azonnal megdézsmálni, még forrón. Vagy akár az egészet megenni…Habkönnyű, keverem-kavarom tészta, bárki meg tudja sütni. Szépen szeletelhető.

Amire szükségem lesz:

15 dkg reszelt sajt (egy része lehet krémsajt is), 3 tojás, 18 dkg liszt, 3 dl kefir, 1-1 nagyobb csipet sütőpor és szódabikarbóna, 1 kiskanál só, egy csokor apróra vágott petrezselyem
a tetejére: 3 dkg reszelt sajt

Így készítem:
A tojásfehérjét egy csipet sóval habbá verem. Minden egyéb hozzávalót összekeverek, a végén beleforgatom a tojáshabot. Sütőpapírral bélelt jénaiban sütöm190 fokon. kb fél óráig. A teteje hamar megpirul a sajt miatt, de ez ne csapjon be minket, süssük át jól. Nekem az segít, hogy átlátszó jénaiban sütöm, így jól látszik, hogy az alja is megpirult-e.

Ötlet: A petrezselymet ki lehet belőle hagyni, vagy mással helyettesíteni. Újhagyma kis szeletekre vágva, piros húsú paprika apró kockákra vágva, kapor vagy más zöldfűszer is szépen mutat benne. 






Iskolába is jobb úgy indulni, ha finomat eszik az ember. 

Ugyanezt a kenyérkét muffin formában is meg lehet sütni.







2018. február 3., szombat

Paprikás zsemle és hagymás zsemle



Süssünk valami igazán különlegeset! Paprikás zsemlét vagy hagymás zsemlét nem bonyolult készíteni egyáltalán, csupán annyi az egész, hogy a hagyományos zsemle alapanyagaihoz hozzáadjuk a következőket még a folyamat legelején:
-kb. 1 ek pirospaprikát a paprikáshoz és
-1 nagy hagymát (vagy újhagymát, lilahagymát vegyesen) aprítva, olajon, pici sóval megpárolva a hagymáshoz.
A párolt hagymát nem forrón adjuk a tésztához, hagyjuk kicsit kihűlni.
A továbbiakban minden ugyanúgy történik, mint a zsemle esetében.
Ez a zsemle recept a kenyér alapreceptem is. Lehet fűszeres, bazsalikomos, vagy diós-fokhagymás zsemlét is sütni, vagy fetasajtosat. Alkossunk, élvezzük a tésztával való munkát és a végén fantasztikus illatok töltik be majd a lakást. A vaj a forró zsemlén csodálatosan elolvad, és ha kolbászt kínálunk hozzá, biztosan mindenkit lenyűgözünk majd.
A zsemle receptje a blogon:








 
A legkisebbik lányom várja, hogy megsüljenek a zsemlék. 

 

2017. december 28., csütörtök

Zöldfűszeres túrókenyér


ZÖLDFŰSZERES TÚRÓKENYÉR

Ezt a receptet egy régi Magyar Konyhában találtam és nagyon szeretem, bátran ajánlom kipróbálásra. Ropogós héjú, könnyű kenyerünknek finom illata lesz a zöldfűszerektől.  Lilahagymával, bazsalikommal, szárított paradicsommal is meg lehet sütni. Frissen, forrón, vajjal megkenve csodálatosan finom.


Amire szükségem lesz:

30 dkg liszt, 20 dkg zabpehely, 20 dkg friss tehéntúró, 2,5 dl joghurt, 4 ek olaj, 2 kiskanál só
1 csokor petrezselyem, 1 csokor kapor, pár szál újhagyma
a kovászhoz: 1 tasak szárított élesztő, 3 ek langyos tej, 1 kiskanál cukor, 1 ek liszt
a tetejére: 1 ek olvasztott vaj

Így készítem:
Felfuttatom az élesztőt a langyos tejjel, a cukorral és az 1 ek liszttel.
A petrezselymet és kaprot felaprítom. Az újhagymát szeletekre vágom és a 4 ek olajban megpárolom, majd lehűtöm. A lisztet elkeverem a zabpehellyel és a sóval, majd a túróval, joghurttal. Hozzáadom a petrezselymet és a kaprot és a kihűlt hagymát is és a felfuttatott élesztőt. Jól összedagasztom, letakarom és meleg helyen hagyom kelni. Ehhez a tálat le szoktam takarni és egy vastag pléddel körbetekerem. Ezután még egyszer átgyúrom, egy sütőpapírral kibélelt formába teszem és megkenem a tetejét vajjal. Amikor szépen újra megnőtt, 200 fokon, majd 10 perc után 180 fokon sütöm. A teteje szép aranybarna lesz.




2017. december 16., szombat

Magos-diós teljes kiőrlésű kenyér


Szeretem a sötétebb színű, tömör kenyereket, bizonyára azért is, mert gyermekkoromban, külföldön élve megszoktam az orosz fekete kenyér ízét. Szeretem, hogy szikkadtan is finom. Ez a magos kenyér az egyik kedvencem, pedig nem kifejezetten csinos kenyér őkelme. Mégis roppant ízletes és laktató. Mandulát, mogyorót is tehetünk bele. Sütés után 2 nappal a hűtőben szoktam tartani, amíg el nem fogy, és pirítósként eszem.

Amire szükségem lesz:

Összesen 50 dkg szárazanyag: 15 dkg tönkölyliszt, 15 dkg rozsliszt,10 dkg zabpehely, 10dkg zabkorpa
Magok: 10 dkg magmix, 5 dkg dió, 5 dkg szezámmag,5 dkg lenmag
Kovászhoz: 1 tasak száraz élesztő, 1 dl langyos tej, 1 kiskanál cukor, 1 ek liszt
2 dl langyos víz, 1 kiskanál só

Így készítem:

Az élesztőt felfuttatom a langyos tejjel,a cukorral és a liszttel. Minden szárazanyagot és a magokat egy nagy tálba öntöm, majd a habos élesztővel, 2 dl langyos vízzel és kb. 1 kiskanálnyi sóval összedagasztom, összegyúrom. Hagyom egy kicsit kelni, kerek vagy hosszúkás tepsibe teszem, pihentetem 10 percet, aztán megsütöm max. 200 fokon.