A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tiramisu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tiramisu. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 2., péntek

Tiramisu


Ez a selymes-krémes mennyei édesség mámorítóan finom, nemcsak alkoholtartalma miatt. Nem is lehetne jobban elnevezni, hiszen az olasz szó jelentése: „Emelj fel!”, „Tégy boldoggá”, „Dobj fel!” Érdekes, hogy még az olaszok maguk sem tudják, pontosan honnan, melyik korból ered ez a kávés-rumos édesség, de nagy valószínűség szerint igen fiatal tagja az olasz konyhának: az 1970-es, 80-as években terjedt csak el.
Nagyon könnyű elkészíteni: keverünk, habosítunk, mártogatunk, kenegetünk, díszítünk. Boldogság összeállítani. Sütni nem kell semmit, hacsak nem sütjük magunk a babapiskótát hozzá. Végtelen lehetőséget rejt magában. Ajándéknak is kitűnő, lehet a tállal együtt ajándékozni tiramisut. Hatalmas előnye még a tiramisunak, hogy kifejezetten jót tesz neki, ha áll a hűtőben egy éjszakát. Így, pl. ha vendégeket várunk, már előző nap elkészíthetjük a desszertet.
Receptje igen változó lehet. Cukor helyett lehet valamilyen más cukormentes édesítőt használni.
Az alapreceptemet az alábbiak szerint szoktam variálni:
KRÉM: Azt, hogy mennyi fehér krémet használok, mindig aszerint döntöm el, hogy hogyan fogom tálalni: nagy tálban vagy kis csészében állítom össze és kanalazni fogjuk vagy szeletelhető tiramisu tortát szeretnék. Ha látványos tortaszerű lesz, akkor azt szeretem, ha a krém nem folyós, csak épp annyira, hogy szépen mutasson a babapiskóták között. Ilyenkor maradok az eredeti olasz mascarpone-tojássárgája-cukor változatnál.
Ha habosabb, nagyobb mennyiségű krémet szeretnék, akkor tejszínhabot vagy tejfölt adok hozzá. Az alaprecept ilyesmit nem tartalmaz. Ha nagy tálba, vagy kisebb személyre szóló csészékbe adagolom, akkor használok ilyen krémet. Felvert tojásfehérjével is habosítható a fehér krém, de lehet teljesen tojásmentesen is készíteni.
BABAPISKÓTA: A babapiskóta mennyisége is a tiramisu formájától függ, mert lehet kisebbre, de magasabbra építeni, vagy egy nagyobb lapos tálba csak két réteget tenni belőle. Tapasztalatom szerint 20 db biztosan kell, még egy kisebb adaghoz is.
MÁRTOGATÓ: A legegyszerűbb rum helyett csudafinom benne a csokilikőr, vagy tojáslikőr. Citromos-narancsos tiramisuba Limoncello, vagy narancslikőrt teszek, a gesztenyésbe gesztenyelikőrt. Lehet alkoholmentes variációt is készíteni, pl gyerekzsúrra, sok csokihabbal.
DÍSZÍTÉS: A tetejére kakaóport hintünk, csokiöntetet csorgatunk, reszelt csokoládéval meghintjük.
Egy biztos. Akárhogyan is készítjük, ez lesz az az édes-krémes finomság, aminek nem lehet ellenállni.  

Amire szükségem lesz:
kb 30-40 db babapiskóta
A fehér krémhez: 50 dkg mascarpone, 5 dkg cukor, 3 tojássárgája (nagyon friss legyen a tojás), 2 vaníliás cukor vagy vanília aroma
Mártogató: 3 dl erős kávé. 6 ek rum, 1 ek porcukor
A tetejére:  1 ek kakaópor

Így készítem:
Habosra kikeverem a fehér krém hozzávalóit. Kávés rumba mártom a babapiskótákat egyenként és egy szép tálban a krémet közéjük rétegezem. A tetejére kakaóport szitálok.

Ezerféle tiramisunk lehet, pl. nutellás, csokihabos, gesztenyés, málnás, epres, narancsos. Nagyon szeretjük a fahájas-almásat is és itt a blogon somlói tiramisu is van már:


  Karácsonyi gesztenyés tiramisu gránátalmával. 
Kétszemélyes gesztenyés hipp-hopp tiramisu. 
Fahájas almakrémes tiramisu.
Éjszakai beszélgetős-kártyázós tiramisunk. 

Okos filcbaglyokat varrtam ajándékba bagolygyűjtő egyetemista lányomnak. 

2018. március 1., csütörtök

Citromos-tejfölös tiramisu





Ezt a krémes-kávés-rumos édességet nem is lehetne jobban elnevezni, hiszen az olasz szó jelentése: "Emelj fel!", 'Tégy boldoggá!", "Dobj fel!". A hagyományos olasz változat mellett, készül nálunk epres, citromos vagy akár gesztenyés tiramisu is. Tiramisunak bárki nekiállhat, csak kavargatni,  krémet kenni, díszíteni kell. Végtelen lehetőséget rejt magában: fehér krémjét lehet folyósabbra vagy habosabbra keverni, lehet nagyobb tiramisu tortát vagy kis egyszemélyes adagot összeállítani. Ajándéknak is kitűnő, pl. lehet a babapiskótás-réteges finomságot a tállal együtt ajándékozni. Hatalmas előnye még a tiramisunak, hogy kifejezetten jót tesz neki, ha áll a hűtőben egy éjszakát. Így pl. ha vendégeket várunk, már előző nap elkészíthetjük a desszertet.
Ez egy kisebb adag, a duplája is hihetetlen gyorsan elfogy nálunk. Ebben a citromos változatban a fehér krém nem tartalmaz tojássárgáját. Akár gyerekek is elkészíthetik. 

Amire szükségem lesz:

20-24 db babapiskóta
A fehér krémhez: 25 dkg mascarpone, kb 4 dl tejföl, pár csepp vanília aroma, 1 citrom leve és héja, folyékony cukormentes édesítő (vagy porcukor) ízlés szerint
Mártogatni: 2 narancs leve, 1 citrom leve, 5 ek rum vagy Triple Sec narancslikőr vagy Limoncello citromlikőr
A tetejére: reszelt citromhéj vagy kevés narancslekvár, vagy cukrozatlan kakaópor vagy ribizli, áfonya, citromszelet, reszelt fehér csoki, esetleg aranyszínű cukorgyöngy

Így készítem:
A fehér krém hozzávalóit gépi habverővel összekeverem. 10-12 db babapiskótát rumos-citromos narancslébe mártogatok és egymás mellé teszem őket egy szép tálba. A citromos fehér krém felét rásimítom, majd még egy réteg babapiskótát és krémet teszek rá. A tetejére szitálok egy kevés kakaóport.

Epres tiramisum:






2018. február 8., csütörtök

Krémes kekszes süti


5 réteg keksz, 2-2 réteg csokikrém.
4 réteg keksz, 2 réteg citromos, egy réteg karamellás-csokis krém.

Citromos minitorta kekszből.

A kekszes sütiknél csak a krémet készítjük el mi, a kekszet készen vesszük, így a munkafolyamat felgyorsul. Krémje szabadon választott, szinte bármilyen tortakrémmel megtölthetjük, pl. a tiramisu  fehér krémjével vagy poharas sajttorta krémjével. A csokoládés krémek épp olyan finomak benne, mint a citrusos, gyümölcsösek. Gesztenyés, kávés, kókuszos krémmel is tölthetjük és a felső rétegek lehetnek tejszínhabosak is. Lehet vastagabb krémet csak két réteg keksz közé tenni, vagy magasabbra is építhetjük 3-4-5 réteg keksszel. Be lehet vonni kívűlről, vagy anélkül is szép, mert látszanak a kekszek mintás szélei. Lehet csokimázzal is leönteni. A kekszek így is, úgy is megpuhulnak egy éjszaka alatt a hűtőben, nem kell őket külön semmivel meglocsolni, a krém megpuhítja maga. Másnap csodálatosan szépen szeletelhetjük. Mindenkinek ízlik, gyerekeknek, felnőtteknek. Készítettem már szülinapra, és ajándékoztam is kekszes sütit. Lehet cukormentes krémje is, de a keksz maga nem igazán diétás. Háztartási kekszet szoktam használni, a formája miatt. Itt a csokis változat hozzávalóit mutatom:

Amire szükségem lesz: 
2 db  500 grammos zacskó keksz (fog belőle maradni, de nekünk az egész darabok kellenek és a töröttek maradnak meg általában)

Az étcsokis réteghez: 25 dkg mascarpone,  2,25 dl tejföl,1 tábla étcsokoládé (lehet több is), 1 ek kakaópor, porcukor ha nem tartjuk elég édesnek, esetleg 1 csipet fahéj és pár csepp  rum aroma

A fehércsokis réteghez: 25 dkg mascarpone, 2,25 dl tejföl, 1 tábla fehércsoki, pár csepp vanília aroma, porcukor, ha nem tartjuk elég édesnek

Így készítem:
A kekszeket 5 rétegben fogom letenni, köztük 2 réteg étcsokis és 2 réteg fehércsokis krém lesz. Lerakom az első réteg kekszet, 35 darabot, 6 sorban 5-öt. Tehát a végén 35 darabra tudom majd felvágni. Rásimítom a csokikrém felét. Az első réteget nehéz rájuk kenni, mert a kekszek hozzáragadnak a krémhez, és emmiatt először mindegyik kekszre teszek egy kicsit és a kezemmel segítek, hogy a kekszek a helyükön maradjanak. Rájuk teszek egy réteg kekszet, pont úgy, ahogy az alsó réteg volt. Erre jön a fehércsoki réteg. Aztán keksz, csokiréteg, keksz, fehércsoki réteg és keksz megint. Hűtőbe teszem egy éjszakára, másnapra megpuhul a kekszés szépen lehet szeletelni. Ha pont a kekszek között vágom fel, egy-egy keksztorony lesz egy-egy sütemény.

Ötlet: Egy 50 dkg-os mascarponét és egy 450 grammos  tejfölt osztottam ketté a krémhez. A csokikrémhez maradék csokoládékat is fel lehet használni, illetve lehet pl. karamellás milkát, vagy ízesített fehércsokit.

Szépen látszanak a rétegek.  
Reggel, a hűtőt kinyitva nehéz megállni, hogy ne kóstolja meg az ember rögtön.  
Ajándékba vittem. Lányok edzés előtt kóstolták.

2014. április 18., péntek

Somlói tiramisu




Ez egy somlói galuska és az olasz tiramisu ihlette finomság. A narancs-dió-csokoládé ízei még a Gundel palacsintát is megidézik. Picit rumos, picit narancsos, ropogós dióval, vaníliás krémmel és csokoládéval. 

Sütés nélküli édesség és még ráadásul kalóriaszegényebb változat is, mert nyírfacukorral (xilittel) és cukornélküli csokoládéval készült. A dió és a mazsola miatt ugyan nem mondhatjuk, hogy kifejezetten diétás, de ha cukorral készítenénk, jóval több kalóriát tartalmazna. Amennyiben a babapiskótát cukornélküli piskótára cseréljük, cukorbetegeknek is megfelelő.

Amire szükségem lesz:

a rumos narancshoz: 3 dl friss narancslé, 6 evőkanál rum, 1 evőkanál xilit vagy nyírfacukor
a diós töltelékhez: 20 dkg darált dió, 2 evőkanál xilit vagy nyírfacukor, 1 kiskanál fahéj, 1 kiskanál vegyes reszelt citromhéj és narancshéj, 2 dl tej
a fehér krémhez: 50 dkg mascarpone natúr krémsajt, 2 tojássárgája, 2-3 evőkanál xilit vagy nyírfacukor, vanília aroma
36 db babapiskóta
10 dkg cukornélküli étcsokoládé, pár csepp olaj
2 evőkanálnyi pirított, nagyobb darabokra vágott dió
egy marék rumba áztatott mazsola

Így készítem:

A diós krém hozzávalóit összeforralom, hagyom kihűlni. A narancsléhez adom a rumot és az édesítőszert. A fehér krémet is összekeverem. Magában megpirítom a diót és külön beáztatom rumba a mazsolát. Tehát 5 tálkában lesznek a hozzávalók. A fehér krémet 3 részre osztom, a diósat pedig 2 részre. 12 db babapiskótát a rumos narancslében megmártok és egymás mellé teszem egy tálra, rászórok kevés pirított diót és rumba áztatott mazsolát, majd a diós krém felét elosztom rajta és erre jön egy réteg fehér krém. Aztán még egy ilyen réteget ráteszek: 12 db babapiskóta-dió-mazsola-dókrém-fehérkrém. A tetejére simítok még a fehér krémből. Megolvasztom vízgőz felett a csokoládét pár csepp olajjal és amikor már kihűlt, de még folyik, ráöntöm a tiramisu tetejére. Hűtőbe teszem egy éjszakára és másnap szeletelem.

Ötlet N 1: ha még narancsosabbra szeretnénk, akkor narancslikőrt használhatunk a rum helyett
Ötlet N 2: ha maradt még a narancsos rumból, összeforralhatjuk édes mártásnak és tálaláskor a tiramisura öntjük
Ötlet N 3: természetesen cukorral is elkészíthetjük, tulajdonképpen maradhat a fenti arány, csak a xilitet cukorra cseréljük
Ötlet N 4: a csokoládémáz helyett rászitálhatunk cukrozatlan kakaóport is, ahogy a hagyományos olasz tiramisunál













Ezeket a kerámia gyertyatartókat a lányaim készítették. Az egyik igazából egy szívformájú tálka. Jobban vigyázok rájuk, mint a legbecsesebb porcelánra, csupa szeretet mind. Mint ahogy a duci szív díszek is. Jó rájuk nézni.