A krémhez párolt brokkolit,
krémsajtot (kockasajt, mascarpone is jó), tejszínt keverek össze a turmixgépben és sóval, borssal,
szerecsendióval ízesítem. Lehet bele tenni apróra vágott piros húsú
paprikát, petrezselymet, bazsalikomot. Jól összekeverem a tésztával és szinte dorombolok, mint egy cica,amikor megeszem.
2018. január 14., vasárnap
Brokkolikrémes penne
Ez a „semmiből lesz
valami” esete, illetve ebben az isteni sajtos brokkoli krémben még az is
megeszi a brokkolit, aki egyáltalán nem szereti. Például Rozi lányom csak ebben az ételben szereti. csúcsszuper ez a
tésztaszósz, mert egyszerű, gyors és nehéz belőle csak keveset enni. Bármilyen főtt
tésztával finom, spagettivel vagy makarónival is. Adhatjuk ezt a penne tésztát sült húsok mellé is köretként.
Narancsos-citromos torta
Tokaji aszús, édes tejszínhabbal díszített narancstorta.
Ezt a tortát egy
amerikai citromos sütemény ihlette és rendszeresen sütöm már több, mint 10 éve.
Az eredeti recepthez sok köze nincsen már, csak a krém arányait használtam fel
benne. Az az érdekes, hogy nem utólag kell betölteni a krémmel, hanem avval
együtt sül és a felső tésztaréteg is sütés közben alakul ki. Egyik nagy
kedvencünk: a kézzel írt receptjeim között is tuti narancstorta néven szerepel,
mert mindig sikerül és mindig finom. Kipróbált szuper recept, bátran ajánlom
kipróbálni. Jó sütést kívánok!
Amire szükségem lesz:
A tésztához: 18 dkg
liszt, 2 csipet sütőpor, 8 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 ek citromlé vagy
narancslé, 1 tojássárgája, 1 citrom vagy narancs reszelt héja, pár csepp
vanília aroma
A krémhez: 4 tojás,
30 dkg cukor, 2 narancs vagy citrom leve (vagy vegyesen), 1 narancs vagy citrom
reszelt héja, 5 dkg liszt, 1 tk sütőpor, egy csipet só, pár csepp vanília aroma
Így készítem:
Összegyúrom a
tészta hozzávalóit és kinyújtom vajas-lisztes sütőpapíron nagyjából kör
alakúra, kb fél cm vastagra. A sütőpapírral együtt kerek tortaformába teszem,
jól megszurkálom villával és vakon elősütöm a tésztát: vagyis ráteszek egy
másik sütőpapírt, rászórok nehezéknek rizst vagy száraz babot és így együtt
sütöm kb. 15 percig 190 fokon.
Közben elkészítem a
krémet:
4 tojásfehérjét
kemény habbá verek egy csipet sóval. Egy másik tálban a 4 tojássárgáját habosra
keverem a cukorral, a narancs- vagy citromlével, a reszelt héjával, a
vaníliával és esetleg citromlikőrrel. Beleforgatom a tojáshabot. Vigyázat, itt
következik a veszélyes része a folyamatnak, mert ez a citrusos, édes, habos krém
annyira finom így magában, hogy nehéz nem megenni csak úgy.
Az elősütött, nem túl
forró tésztára öntöm a krémet és megsütöm készre. Szépen feljön a tésztaés
aranyszínű lesz. Miután kivettem a sütőből, vissza fog esni a teteje. Akkor
szeleteljük, ha kihűlt. Beöltöztethetjük csokimázba vagy tejszínhabba vagy csak
megszórjuk porcukorral. Isteni finom így is, úgy is.
Ötlet: lime vagy
mandarin is finom benne
Ötlet: készítettem már
citromlikőrrel (limoncello) is, a krémjébe tettem 2 evőkanállal
Fehércsokimáz és cukorgyöngy a torta tetején.
Ez az amerikai citromos sütemény ihlette az én tortámat. (lemon bar)
Gesztenyefelfújt
Csodálatosan finom és puha sütemény ez és kicsit olyan, mintha gesztenyés piskóta lenne. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik el szeretnék kerülni a lisztet, cukrot, zsiradékot. Így önmagában is nagyon finom, de fel lehet használni piskóta helyett torta-alapnak vagy be lehet vonni cukormentes csokoládéval is és kidíszíteni.
Amire szükségem
lesz:
50dkg cukormentes
gesztenyemassza, 4 tojás, édesítőszer cukor helyett ízlés szerint, reszelt
narancshéj, vanília aroma, rum aroma, egy csipet só
Így készítem:
Két tálat készítek
ki. A tojásfehérjéket felverem kemény habbá az egyikben egy csipet sóval. A
másikban a tojások sárgáját a gesztenyemasszával, pár csepp vanília- és rum
aromával, reszelt narancshéjjal és tetszés szerinti édesítővel elkeverem. Beleforgatom a gesztenyés masszába a tojáshabot és sütőpapírral bélelt kerek tortaformában, vagy más tepsiben megsütöm,190 fokon. Elég hamar megsül: ahogy
elkezd pirulni, már készen is van.
Ötlet N 1: Meggyet,
áfonyát is bele lehet keverni a tésztájába.
Ötlet N 2: Ha cukrosan
készítjük, akkor 50 dkg gesztenyéhez 10-15 dkg cukor szükséges, attól függően,
hogy cukormentes gesztenyemasszát vagy cukrosat veszünk.
Ötlet N 3: 2-3 evőkanálnyi
rumos-narancslével meg is locsolhatjuk a kész tortát,akkor még finomabb lesz.
Ősszel szeretek lehullott gesztenyéket
gyűjteni, szép dísze a lakásnak egy tálcán elrendezve.
2018. január 13., szombat
Rozi csokifelfújtja és csokikrémje, receptek gyerekeknek
Legkisebb lányom karácsonyi
ajándéka egy gyerekszakácskönyv volt két éve, francia csokoládés receptekkel.
Ebből kettő csokis
finomságot azonnal el is készített, 10 éves korában. A könyvecske rajzos
ábrákkal teszi könnyen érthetővé a lépéseket és így a gyerekek élvezettel és
magabiztosabban tudnak a konyhában tevékenykedni. Csodálatosan élvezte a sütés-főzést és ezek a csokis desszertek valóban fantasztikusan finomak is lettek. 10-13 évesen egyedül el tudják a gyerekek ezeket a recepteket készíteni, természetesen felnőtt felügyelet mellett. Készítsük ki nekik a hozzávalókat és a kanalakat, tálakat.
Kimásoltam a könyvből mind a két receptet, 6-6 adag csokis finomság lesz:
Csokoládé felfújt
Hozzávalói: 3 db egész tojás, 3 tojás fehérje, 60 gr liszt, 120 gr cukor, 80 gr darabokra tört étcsoki és 150 gr vaj és egy evőkanálnyi olvadt vaj a formákhoz.
Melegítsd fel a sütőt 200 fokra. Töltsd meg a lábast félig vízzel és tedd a tűzre. Egy fém keverőtálba tedd a csokit és a vajat és tedd a fazékra és finoman kevergetve olvaszd őket össze. Vedd le a tűzről és tedd félre hűlni. A tojásokat és tojásfehérjéket keverd el a cukorral majd a felolvadt, nem forró vajas csokival. A legvégén add hozzá apránként a lisztet. 6 db kis felfújt formát kenj ki egy evőkanálnyi olvasztott vajjal, majd a csokikrémet oszd el a 6 formába. 9-10 percig süsd. Sütés közben a tészta megemelkedik és a teteje ropogós lesz, de a belseje krémesen lágy marad. Melegen a legfinomabb.
Csokoládékrém:
Hozzávalói: 2,5 dl tej, 85 gr cukor, 175 gr darabokra tört étcsoki, 2,5 dl tejszín, 4 tojás sárgája
A tejet és a tejszínt forrald össze lábosban és hagyd kicsit hűlni. Habverővel a 4 tojás sárgáját keverd habosra a cukorral egy tálban. A langyos tejes tejszín felét add a cukros tojássárgájához, szép simára keverd el, majd az egészet add a maradék tejes tejszínhez. Kis lángon főzd őket össze a lábosban, folyamatosan kevergetve. Vigyázz, mert forrnia nem szabad. Tedd a csokidarabokat egy nagy tálba és öntsd rá a főzött krémet. Ha elolvadt benne a csokoládé, jól keverd össze és adagold ki 6 kis formába. Tedd őket a hűtőbe pár órára, finom csokikrémmé dermed.
Mese-reggelik
Mesereggelivel
indítani a gyerekek napját nagyon hálás feladat. Ugyan tovább tart pl virágformára
vágni a vékonyra sütött tojásrántottát, de a csillogó gyerekszemeket látva,
bőven megéri a fáradtságot. Ráadásul így néha megeszik azt a zöldséget is, amit
egyébként nem. Laktató szalámis kenyér mellé például egy zöldség-halacska biztosan
sikert arat majd. Rengeteg ilyen alkotó ötletet lehet a neten találni, úgyhogy
néha varázsoljunk mesét a gyermekeink tányérjára. Lehet hozzá kitalálni egy kis történetet is, a mi saját mesénket: pl. hol volt, hol nem, volt egyszer egy tükörtojás kislány, aki fogta a fonott kosarát és egy szép napon elment az erdőbe érett gyümölcsöket szedni...
Szalámis kifliből csónak és palacsinta-csibe.
Tükörtojás kislány a kosarával.
Virslikerekű kifli-versenyautó, retekbukósisakos autóversenyzővel.
Főtt tojás nyuszik paradicsom-léggömbbel.
Retekszirmú-virág tócsnival.
Mandarin-csibe sajtos fészekkel.
Így a legkönnyebb elindulni az iskolába.
Sajt-hal, répa pikkelyekkel és uborkával.
Falatszendvics tutajok.
Lányaim: legkisebb, középső és legnagyobb.
Sajtos rizsfánk tzatzikivel
A háziasszonyoknak
néha fejtörést okoz a maradékok felhasználása, és mivel ételt kidobni vétek,
találékonynak kell lennünk. Főtt rizsből vagy rizottóból süssünk fánkot és az
egész család imádni fogja. Pl. esti társasjátékozáshoz kínálhatjuk, akár kolbász szeletekkel és sajttal. Természetesen főzhetünk rizst kifejezetten avval a
céllal is, hogy fánk legyen belőle. Igen költségkímélő étel. Bulikra is finom,
főleg ha adunk hozzá valami mártást is, pl fokhagymás tzatzikit.
Amire szükségem lesz:
maradék párolt rizs vagy rizottó, tojás, reszelt sajt, piros húsú paprika kockákra vágva, só, bors vagy
más fűszer, esetleg petrezselyem, egy pici liszt vagy zsemlemorzsa
Így készítem:
A hozzávalókat
összekeverem és ha kell adok hozzá kevés lisztet vagy zsemlemorzsát és állni
hagyom. Pontos adatokat nem írtam, hiszen mindent az határoz meg, hogy mennyi
rizst kell felhasználnunk. Egy lágy, de nem túl folyós keveréket kapunk. A piros húsú paprika igen jól mutat benne, de nem muszáj hozzáadni, ha épp nincsen otthon. Bő, forró olajban sütöm, kanállal szaggatva.
A tzatziki receptje
itt található:
https://cookedandbakedbyera.blogspot.hu/2014/03/gyros-pitaval-es-tzatzikivel.html
További sajtkrémes
rizs köretek:
https://cookedandbakedbyera.blogspot.hu/2014/04/toltott-tok-es-padlizsan.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








































