2017. december 29., péntek

A bulik sztárja

Kétféle villámgyors ételt mutatok: partira, bulira, gyerekzsúrra. Bárki meg tudja csinálni, nagy főzőtudomány nem kell hozzá. Buli közben is lehet újabb adagokat sütni, akár bevonva a vendégeket az elkészítésébe.
Az egyik egy lepény, vagy hamis pizza: leveles tészta, bazsalikomos-paradicsomos spaghetti szósz és sajt kell hozzá. Sajt lehet lapka, vagy reszelt sajt is.
A tésztát nagyon vékonyra kinyújtom sütőpapíron, és így behúzom a tepsibe. A tepsiben megszurkálom villával, négyzetekre vágom pizzavágóval és megkenem a bazsalikomos paradicsomszósszal. Ráteszem a sajtot és megsütöm 200 fokon. Figyelni kell, mert nagyon hamar megsül, közben ki kell készíteni a következő adagot. Gyorsan kell dolgozni, viszont nagy adagot tudunk megsütni, rövid idő alatt. És el fog fogyni, bármennyit is sütünk belőle. Kevés fotóm van róla, és nem is szépek, de egyszerűen elfogy, mielőtt le tudnám fényképezni.
Ezt a szószt használom:

A másik ropogtatnivalóhoz is levelestészta kell, kisebb négyzetekre vágva és sajtot vagy sajtos szószt teszek bele, vagy sajtos-kolbászosat.
A leveles tésztát kinyújtom vékonyra, kisebb négyzetekre vágom, megszurkálom villával és muffinsütő 1-1 mélyedésébe kettőt teszek, elforgatva. Közepére egy kiskanál szószt, vagy sajtot rakok és megsütöm.

Jó bulizást kívánok! :)


 2017-ben ez volt a kedven borom a Bolyki pincészetből.
 Bolyki pince, Eger 
 GálTibor Fúzió, Eger
 Gere Pince, Villány

Pogácsa

Tökmagos változat.

Ezt a családi receptet használom mindig, ha pogácsáról van szó, réges-régen kaptam anyukámtól, amolyan családi kincs nekem. Rendkívűl egyszerű és gyors, a receptjét pillanatok alatt meg lehet jegyezni, mert mindenből ugyanannyi kell bele. Keleszteni nem kell és ha pizzavágóval négyzetkékre vágom, akkor szaggatni sem kell. Az alapreceptet több variációban sütöm, pl tökmaggal, füstölt sajttal, pirospaprikával, hagymával, köménymaggal. Néha egész pici pogácsákat sütök, máskor a legnagyobb kiszúróformát használom. Gyerekek kedvence lehet az állatfigurás. Lehet csillagformára, vagy virág alakúra is kiszaggatni, amihez kedvünk, időnk van. 200 fokon sütöm szép aranybarnára.

Az alaprecept:

25 dkg liszt, 25 dkg túró, 25 dkg margarin, 1 db tojás, 1 kiskanál só (illetve ízlés szerint)
A hajtogatáshoz: kb 10 dkg olvasztott margarin, legalább 10 dkg reszelt sajt
A tetejére: 1 tojássárgája, kb 10 dkg reszelt sajt

Így készítem:

Az összes hozzávalót összegyúrom és lisztes deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom, megkenem olvasztott margarinnal, megszórom sajttal. Összehajtogatom és megint kinyújtom és megint megkenem, megszórom, hajtogatom. Legalább háromszor ismétlem ezt meg, így szép rétegesek lesznek a pogácsáim. Kinyújtom megint és pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A pogácsákat egyenként megsodorgatom, tetejét megkenem tojássárgájával és megszórom sajttal. A legszebbek az első adagból lesznek. Ha a maradék tésztát összegyúrom, akkor is még egy kicsit áthajtogatom a követező adag kiszaggatása előtt.
Szoktam néha 1-1 csipet sütőport és szódabikarbónát is tenni bele, hogy még levegősebb legyen.
Az alapreceptnek legalább a dupláját sütöm egyszerre. Van, hogy csak a tojássárgájával kenem meg a tetejét és sajtot nem szórok rá.

További sajtos ropogtatnivalók a blogon: 
Fitness változat:


 Paprikás változat, négyzetekre vágva.
 Füstölt sajtos.
 Gyerekeknek: süni, róka, csiga formájú pogácsa.

 Mindig van kis segítségem.