2014. május 22., csütörtök

Szerelmes Rigó Jancsi


RIGÓ JANCSI

A legcsokoládésabb, igazi kényeztető sütemény; hiszen a Rigó Jancsi tulajdonképpen vastag csokoládéhab két vékony réteg kakaós piskóta között, és még a tetején is csokoládé van. Ez a habos sütemény a szerelem süteménye. Azt jelképezi, hogy a  szerelem mindennél erősebb lehet, mindent le tud győzni. Rigó Jancsi híres cigányprímásként egy gazdag belga herceg feleségét szöktette meg és a 100 évvel ezelőtti híres történet házasságukkal végződött. (lásd Kis magyar szakácskönyv, Gundel Károly, 1934,  118. oldal)
Nagyon szeretem az ilyen csokihabos süteményeket, a minap a saját születésnapomra is ezt sütöttem.
Ha tudunk sütni piskótát, akkor Rigó Jancsit is tudunk készíteni és megkínálhatjuk vele a családot egy szép vasárnap délután.

Amire szükségem lesz
5 tojásfehérje, 5 tojássárgája, 5 evőkanál porcukor, csipet só, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, fél tasak sütőpor
2 evőkanál sárgabaracklekvár és 2 evőkanál rum
4 dl habtejszín, 15 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál porcukor
15 dkg étcsokoládé és fél dl habtejszín

Így készítem:
5 tojásból hagyományos módon piskótát készítek. Ehhez felverem a tojások fehérjéjét kemény habbá egy csipet sóval, és a porcukorral, majd beleengedem egyenként a tojások sárgáját. Beleszitálom a sütőporos, kakaóporos lisztet és fakanállal elkeverem. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe simítom és 180 fokon sütöm 8-10 percig. Amikor kihűlt, konyharuhára borítom  és lehúzom róla a sütőpapírt. Elfelezem és rumos sárgabaracklekvárral megkenem.
Vízgőz felett megolvasztok 15 dkg étcsokoládét. Kőkemény habbá verem a 4 dl hideg tejszínt 3 evőkanál porcukorral és a 15 dkg olvasztott, de már nem forró csokival. Hűtőbe teszem.
15 dkg csokoládét összetörök kisebb darabokra. Fél dl tejszínt felforralok és ráöntöm a csokoládéra, elkeverem, majd rásimítom az egyik piskótalapra. Jó fél cm vastag csokiréteg lesz. Meleg késsel kilenc négyzetre felosztom a csokoládét, de nem vágok bele magába a piskótába. Kb 5 x 5 cm-es négyzetek lesznek, attól függően, hogy mekkora a piskóta, milyen vékony lapot sütöttünk. 
Összeállítom a Rigó Jancsit. Ráteszem egy szép négyszög vagy téglalap alakú tálra azt a piskótát, amelyiken nincsen csokoládébevonat és rásimítom a csokoládéhabot egyenletesen. Kb 4 cm vastag lesz a hab. Erre ráteszem óvatosan a csokoládébevonatos piskótát és a hűtőbe teszem. Pár óra után szépen vágható lesz 9 részre, a csokoládébevonat nem fog megtörni, hiszen előtte már bejelöltük hol fogjuk felvágni.

Ötlet N1: Ha a tejszín hideg és teljesen zsírmentes a tál és a habverő, gyönyörű kemény hab lesz és nem kell bele habfixáló vagy zselatin.
Ötlet N 2: a csokoládébevonatot tejszín nélkül is készíthetjük, ehhez csak magát a csokoládét megolvasztjuk és evvel vonjuk be a piskótát
Ötlet N 3: Lehet tortaként is összeállítani, nem pedig négyzetes formára vágni.
Ötlet N 4: Vajas piskótából is készíthető.





CUKORMENTES RIGÓ JANCSI
Ha cukormentesen készítenénk, akkor használjunk cukornélküli étcsokoládét és sárgabaracklekvárt és cukor helyett xilitet. Kicsit kevesebb kell belőle, mint a cukorból. Viszont a csokimázba kell tenni egy keveset, mert a csokoládé maga nem tartalmaz semmilyen cukrot.
Tehát a cukormentes Rigó Jancsi arányai:
5 tojásfehérje, 5 tojás sárgája, 4 evőkanál xilit, csipet só, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, fél tasak sütőpor
2 evőkanál xilites sárgabaracklekvár és a rumot hagyjuk el, mert abban is van cukor
4 dl habtejszín, 15 dkg cukormentes étcsokoládé, 2 evőkanál xilit
fél dl habtejszín, 15 dkg cukormentes étcsokoládé, 1 evőkanál xilit

Születésnapomon a sütemény előtt bodzás limonádés fagylalttal bolondított pezsgőt ittunk és az asztalt eperrel is díszítettük. Ez a fagylalt nem tartalmaz cukrot és több fajtát is lehet kapni.




2014. május 11., vasárnap

Habos, citromos-narancsos tejberizs


Családunk kedvence ez a habos-krémes tejberizs. Ünnepi jelleget ad neki a tejszínhab és a narancslekvár. bolti narancslekvárt is tehetünk bele, de ilyen kicsi adagban igazán pár perc, ha magunk készítjük. Lehet csak narancsos vagy csak citromos változatot főzni, vagy vegyesen.
Amire szükségem lesz:
A tejberizshez: 15 dkg rizs, 5 dl tej, 2 dl víz, 5 dkg cukor, 1 evőkanál vaj, 1-2 evőkanál mazsola, vaníliás cukor, fahéjrúd
Narancsos hab a tejberizshez: 2 dl habtejszín, 2 evőkanál porcukor, 1 dl narancslé, reszelt narancshéj
Narancslekvárhoz, citromlekvárhoz: 1-2 narancs vagy citrom filézve, 1 narancs leve, 1 narancs vagy citrom héja csíkra vágva, 2-3 evőkanál cukor

Így készítem:
A lábosban a rizst a tejjel, vízzel, cukorral, vajjal, mazsolával, vaníliás cukorral és a fahéjrúddal lassú tűzön főzöm fedő alatt, amíg a rizs meg nem puhul. Félreteszem teljesen kihűlni.
A narancsos habhoz felverem a tejszínhabot a cukorral és a végén apránként belecsepegtetem a narancs levét, úgy verem tovább. Lágy hab lesz belőle.
A narancslekvárhoz kifilézem a narancsokat, csíkra vágom az egyik héját, kifacsarok még egy narancsot is. A narancshúst a cukorral, narancslével és a narancs csíkra vágott héjával addig forralom kavargatva egy kisebb lábosban, amíg lekvár nem less. Ez kb 10 perc. Félreteszem kihűlni teljesen.
A kihűlt tejberizsbe keverem először a habot, majd a kihűlt narancslekvárt is belekanalazom, de nem keverem el benne teljesen. Ahogy az alsó képen látszik, így, szinte márványos hatása lesz. Szeletelt naranccsal, citrommal díszítem.
Lehet nagy üvegtálban tálalni, vagy kis fagylaltos csészékben, vagy akár egy szép nagy tepsiben is.

Ötlet: cukor helyett xilittel is készíthetjük.



Nyári napsütés eperkrémleves



Igazi nyári leves, gyönyörűszép és nagyon selymes, finom.
Gyümölcskrémleveseknél nem főzöm meg a gyümölcsöt, mindig csak frisset használok. Főzéstől, párolástól elvesztik a gyümölcsök szép színüket, kifakulnak. Frissen a saját ízük is megmarad, a finom, friss gyümölcs íze. Gyümölcskrémleveseim igazából különleges ízesítésű turmixok, rengeteg lehetőséget nyújtanak.
Az eper önmagában is nagyon finom, semmilyen fűszerezést nem kíván. Itt, ebben a receptben egy lehelletnyi banán és narancs meg a citrom héja ízesíti csak. Kicsivel tálalás előtt készítem el, hogy még habos maradjon.

Amire szükségem lesz:
40 dkg eper, 2- 4 dl hideg tej, 1 dl hideg habtejszín vagy natúr joghurt, édesítőszer (cukor, méz, xilit stb) ízlés szerint, 1 narancs leve, reszelt citromhéj, 1 negyed vagy fél banán

Így készítem:
Tulajdonképpen mindent összeturmixolok több részletben.Először az epret a banánnal, az édesítőszerrel és a narancs levével, citrom reszelt héjával. Közben hozzáöntöm a tejszínt és a legvégén a tejet. Ennyi az egész. Az eperkrémleveseket nagyon szépen lehet tálalni, pl a gyümölccsel magával díszíteni.

Ötlet N 1: A tejet kiválthatjuk részben vízzel vagy eperlével. A tej mennyisége attól függ, hogy sűrűbbre vagy hígabbra szeretném-e a levest.
Ötlet N 2: A banán és a tejszín, illetve joghurt textúrát ad, selymessé teszi az eperkrémlevest  és szépséges, pasztell árnyalatot  is ad neki.
Ötlet N 3: megbolondíthatjuk a levest pár csepp narancslikőrrel is.
Ötlet N 4: vajban megpirított és fahéjas cukorban megforgatott kalácskockákat is szórhatunk bele tálaláskor, jobban mutat majd.



2014. május 9., péntek

Hipergyors vacsorák





Tepsis zöldség magában vagy frissen főtt spagettivel a leggyorsabb vacsorák egyike. Annyi időre van csak szükségünk, hogy felszeleteljük a zöldségeket. Ez, zöldségtisztítással együtt legfeljebb 10 perc. Előnye még hogy szinte bármilyen zöldségből elkészíthető és nagyon finom. Az ember megkóstolja és el is veszett, mert egy tepsinyi zöldséget is meg tudunk így enni. Nehéz neki ellenállni. Maradékokat is felhasználhatunk hozzá. Ha marad pl egy fél paradicsom vagy pár sárgarépa, vagy egy-két szál újhagyma, máris van elég alapanyagunk. A sárgarépa és a hagyma szinte édes lesz a tepsiben való sütéstől. Akár csak pirítósra téve és ehetjük pl reszelt sajttal megszórva. A petrezselyem is különleges lesz, ropogós. Még a petrezselyem szárát is felhasználhatjuk, apróra vágva rászórjuk sütés előtt a zöldségre.
Maga a recept egyszerű: a felszeletelt zöldségeket olívaolajjal meglocsolt, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, megsózzuk, még a tetejét is meglocsoljuk olívaolajjal és esetleg megszórjuk petrezselyemmel és 250 fokon 20-25 percig sütjük. Közben megfőzhetjük a tésztát. A tésztát krémsajttal is elkeverhetjük, vagy tálaláskor tesz rá mindenki magának a sajtkrémből és erre a zöldségeket. 
Azért használunk sütőpapírt, hogy egyszerűbbé tegyük a dolgunkat és ne kelljen elmosogatni a tepsit. Ezenkívűl nagyon szép is a sok színes zöldség a fehér sütőpapíron és ezért tehetjük a tepsivel együtt az asztalra tálalni. Mindenki kiveszi a tepsiből magának azt a zöldséget, amit szeret.
Az így megsütött zöldségeket összeturmixolhatjuk pl tejföllel vagy tejszínnel, sajtkrémmel és nagyon finom csipszhez vagy ropihoz mártogatni, vagy pirítósra kenni. Pl sárgarépa-hagyma együtt sütve nagyon jó páros az ilyen zöldségkrémhez.

A zöldséget sajtszeletekkel együtt is süthetjük, ahogy a tepsibensült sajt receptnél mutattam.
http://cookedandbakedbyera.blogspot.hu/2014/04/sult-sajt-vacsorara.html


A tepsiben sült zöldség ideális fogyókúrás, diétás étel is, hiszen a legtöbb felhasznált zöldségben szinte alig van kalória, olívaolajból pedig alig kell hozzá.
Lehet szeletelt baconnel együtt is sütni, finom ropogós lesz.

Kigyűjtöttem ide az eddigi hasonló receptjeimet:

Epres tortácska



EPRES TORTÁCSKA
Mintha ki lennének az eprek lakkozva, szépen, fényesen csillognak omlós tésztakosárkájukban. Az eper nem hiába a gyümölcsök királynője, rendkívűl mutatós desszertet lehet belőle készíteni. Ez a tortácska pont úgy fog kinézni, mintha valamilyen elegáns cukrászdában vettük volna.

Amire szükségem lesz:
36 dkg liszt, 20 dkg margarin, 16 dkg kristálycukor, 2 tojás sárgája, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja
kb 70-80 dkg kisebb-közepesebb méretű eper, 1 tasak epres pudingpor, fél liter tej, 4 evőkanál cukor
1 tasak tortazselé, 3 evőkanál cukor, egy citrom leve, 2,5 dl víz
tejszínhab

Így készítem:
Összegyúrom az omlós tésztát, 5 részre osztom, kinyújtom kerek formájúra és sütőpapírral bélelt kis formákba teszem, ahogy a képek mutatják. A tésztát megszurkálom és ráteszek sütőpapírt, majd rizst vagy babot szórok bele nehezéknek és 190 fokon sütöm 15 percig így. Leveszem a tésztákról a rizst vagy a babot a sütőpapírral együtt és a tésztát zsemleszínűre tovább sütöm még kb 10 percig. A pereme jobban megsül majd. Hagyom kihűlni és közben megfőzöm a pudingot, majd elosztom az 5 tészta tetején. Megmosom az epreket, levágom a végüket, hogy talpacskájuk legyen és ráteszem őket szépen egymás mellé a pudingra. A tortazselét a cukorral, a vízzel és a citromlével felforralom, közben kavargatom, és egy-két perc múlva félrehúzom, és hagyom 5-6 percet állni. Ecsettel megfestem az epreket a zselével szép fényesre és a hűtőbe teszem. Esetleg tejszínhabbal tálalom.







2014. május 7., szerda

Fokhagymás, zöldséges spagetti



Fokhagymás, zöldséges spagetti

Különlegesen finom ez a zöldséges tészta és igen gyorsan elkészül. Amíg sül a tepsiben a zöldség, addig megfő a tészta és már tálalhatjuk is. Ezért akkor is nekifoghatunk, amikor éhesen hazaérünk a hosszú dolgos nap végén.

Amire szükségem lesz:
2 db közepes méretű cukkini, 2 db sárgarépa, 5 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, 30 dkg spagetti, esetleg 10 dkg krémsajt

Így készül:
Felszeletelem a cukkinit és a sárgarépát és olívaolajjal meglocsolt sütőpapírra fektetem őket, majd köré rakosgatom a felszeletelt fokhagymákat is. Megsózom és bőven megszórom petrezselyemmel a színes zöldségeket. 250 fokon megsütöm. A sárgarépa szinte édes lesz, hasonlít így megsütve a sütőtökhöz. A fokhagymák jól megpirulnak, a cukkinik széle is ropogós lesz.
Megfőzöm a spagettit és amikor lecsepegtettem, esetleg összekeverem egy kevés tejszínes krémsajttal. Amikor készen van a zöldség, szépen elhelyezem őket a spagettivel egy nagy tálon.

Hasonló receptek, tepsiben sült zöldségek:





Házi rumos meggy és meggylikőr


házi rumos meggy és meggylikőr

A konyakmeggyben talán a meggyet és likőrt szeretem a legjobban. Amióta, jó pár éve, rájöttem, hogy nagy mennyiségben elő lehet állítani otthon is, minden nyáron készítek rumos meggyet, szilvát.  Próbáltam málnát, epret is így elrakni, de a meggy a legfinomabb talán. Máktortába nagyon finom, vagy pl télen gesztenyepüréhez. De legjobban magában szeretem enni. Csak úgy.

Amire szükségem lesz:
friss meggy, kristálycukor, magas alkoholtartalmú vodka vagy rum, üvegek

Így készítem:
A befőttes üvegeket tisztára mosom. A meggyet is megmosom, de nem magozom ki. A befőttes üvegekbe szórom a meggyet és a kristálycukrot, majd felöntöm az alkohollal. Egy literes befőttes üveg esetében kb kétharmadig töltöm tele meggyel és kb 4 evőkanál cukrot teszek bele. Nem kell rétegenként rászórni a cukrot, elég egyszerre beletenni, mert amikor felöntöm színig a vodkával vagy rummal, akkor a cukor úgyis feloldódik. Aki szeretne, tehet bele fűszert is, pl egész fahéjat, vagy szegfűszeget. Rácsavarom a befőttes üveg tetejét és felrakom a kamrapolcra. Pár hónap múlva pedig finom rumos meggy lesz belőle, a vodkából, rumból pedig meggylikőr.
Vigyázat, attól is be lehet csípni, ha jó pár darab meggyet magában megeszünk.

Ötlet: ez kitűnő, házilag készített karácsonyi ajándék lehet. Kisebb méretű üvegeket is használhatunk és felcímkézhetjük. Ha legalább 10 db ilyen üvegnyi rumos meggyet készítünk, bizonyosan lesz kinek ajándékozni majd.


2014. május 1., csütörtök

Csokihabos babapiskóta



Ha selymes csokoládéhabosédességet kívánnánk, itt egy nagyon csokis apró ötlet. Csokoládés tejszínhabot készítek: vagy édes tejszínhabba kihűlt olvasztott étcsokoládét keverek  vagy forró tejszínt öntök a csokoládéra, és lassan kavargatva kihűtöm, édesítem. Ezt a krémet kávés-rumos tejbe mártott babapiskóták közé rétegezem. Reszelt fehér csokival díszítem.





Káposztás cvekedli


Ellenállhatatlan, első számú kedvenc ételem. Sajnos. Hatalmas adagot is meg tudok belőle enni, még akár a hűtő nyitott ajtaja előtt állva is belekóstolok a maradékba. Ha űrhajóval elküldenének a Marsra, akkor több köbméter cvekedlit vinnék magammal. Ez a bizonyos étel a káposztás tészta, vagyis cvekedli; ki így hívja, ki úgy. Mindenki ismeri, mindenkinek van hozzá fűződő gyermekkori emléke. Van, aki porcukorral meghintve szereti és van, pl én, aki jó borsosan, sok káposztával és nagyon összepirítva.
Cvekedlit készíteni egy életérzés. Először megadom magamat az elhatározásnak, noha tudom, hogy annyit fogok belőle enni, hogy megfájdul a gyomrom is. Hazacipelem a káposztát. Aztán megbirkózom a felaprításával. Nagy nehezen késsel darabokra vágom. Közben, arra  gondolok, hogy jó lenne a kisbaltát bevenni a főzőeszközeim közé.  Aztán jön a fizikai munka, mert én hagyományosan reszelem le a káposztát, sajtreszelőn. Ilyenkor mindig elhatározom, hogy beszerzek valami szerkentyűt erre a célra, de aztán mégis minden marad a régiben és legközelebb is csak kézzel reszelem le. A káposztát aztán rendre túlsózom, mert mindig az van bennem, hogy ha nem sózom meg eléggé, akkor nem jön ki az összes leve. Persze ez butaság, kevesebb só is elég lenne. De az igaz, hogy másfél kiló káposztából kb fél liter káposztalé is kijön sózás és kinyomkodás után. Aztán megpirítom olajon a káposztát. Hihetetlen mennyi víz elpárolog belőle még ekkor is, és mennyire “összemegy”. Amikor elkezdem pirítani, még tele van a serpenyő, aztán mire elkészül és szép barna lesz a káposzta, akkor már könnyebben tudom kavarni. Közben megfőzöm a kockatésztát. Szeretem a házi tésztát hozzá. Emlékszem, amikor kiskoromban a nagymamám szárította a házi tésztát konyharuhán az alföldi kis házában. Amikor készen van a káposzta, megfőtt a tészta, akkor az egészet összekeverem, jól megborsozom és nagyon-nagyon összepirítom egy jó nagy serpenyőben. És megadom magamat a sorsomnak és megeszek egy nagy tányérral belőle még forrón.