2018. január 14., vasárnap

Pásztorttarhonya


Hagyományos, bográcsos magyar étel, anyukámtól tanultam a receptjét. Édesanyámék családja alföldi, Kunhegyesen éltek a 18. század elejétől. Lehet, hogy már korábban is, de a legkorábbi írásos dokumentum erről, egy házassági okirat, 1735-ből maradt fenn. Alföldi ételeken nőttem fel, minden nyáron hónapokat töltöttünk a nagymamámnál kiskoromban. Néztem, ahogy a házi tészta száradt a napon, imádtam a sárgabarackos pitéjét és szerettem sertepertélni a konyhában, amikor főzött. Anyukám is csodálatosan főzött mindenféle nehéz körülmény között is, pl. amikor jurtában laktunk Mongóliában évekig, akkor is.
Pásztortarhonyából nem tudok annyit főzni a családnak, hogy elég legyen. Legalább fél kg tarhonyatésztából készítem, sok krumpli, jóféle magyar kolbász kerül bele. Arra kell figyelni, hogy elég nagy fedeles edényt válasszunk a főzéséhez, mert a tarhonya többszörösére nő közben, és bele kell számolni a hozzáadott krumpli mennyiségét is. Hagyományosan nem kerül bele sem vegeta, sem ketchup, de sokkal jobban ízlik nekünk így.

Amire szükségem lesz:

30-50 dkg tarhonyatészta, jó pár szem krumpli (lehet bele jó sokat is tenni), 1-2 szál kolbász, 1 nagy hagyma, pár gerezd fokhagyma, kevés kockára vágott húsos szalonna, olaj, 1 kiskanál vegeta, só, bors ízlés szerint, 2-3 ek őrölt pirospaprika, zellerszár,petrezselyem, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, ketchup (nem muszáj), esetleg újhagyma

Így készítem:

Magas falú serpenyőbe olajat teszek és erős lángon folyamatosan kavargatva pirítani kezdem benne a tarhonyát, és amikor kezd barnulni beleszórom az összevágott hagymát, a szeletekre vágott kolbászt és a húsos szalonnát és még együtt pirítom őket. Félrehúzom a tűzről, amíg a fűszereket beleszórom: a vegetát, sót, borsot, pirospaprikát, a zúzott fokhagyma gerezdeket. Összekeverem és aláöntök egy nagy pohárnyi vizet. Beleteszek egy szál szellerszárat egészben, a krumplit, paradicsomot , zöldpaprikát kockákra vágva. Jól átforgatom fakanállal és ráteszem fedőt. Közepes lángon főzöm úgy,hogy mindig apránként aláöntök vizet, kavargatom, visszateszem a fedőt. Nem szabad egyszerre sok vizet adni hozzá, mindig csak azt pótolom, amit elfőtt. Amikor készen van, kiveszem a zellerszárat és eldobom. Pár evőkanálnyi ketchupot is belekeverek a tarhonyába, mert fényes lesz tőle és ad neki egy plusz ízt, amit szeretünk benne. Jó sok friss petrezselymet és friss újhagymát szórok rá. Ez az egyik legfinomabb étel a világon. Nekem olyan, mint pl. a káposztás cvekedli vagy a sajtos makaróni.










 Vásárokon fotóztam ezeket a kolbászokat, szalonnákat. 





Nagymamám két pici lányával. A nagyobbik az édesanyám.

Brokkolikrémes penne

Ez a „semmiből lesz valami” esete, illetve ebben az isteni sajtos brokkoli krémben még az is megeszi a brokkolit, aki egyáltalán nem szereti. Például Rozi lányom csak ebben az ételben szereti. csúcsszuper ez a tésztaszósz, mert egyszerű, gyors és nehéz belőle csak keveset enni. Bármilyen főtt tésztával finom, spagettivel vagy makarónival is.  Adhatjuk ezt a penne tésztát sült húsok mellé is köretként.

A krémhez párolt brokkolit, krémsajtot (kockasajt, mascarpone is jó), tejszínt keverek össze a turmixgépben és sóval, borssal, szerecsendióval ízesítem. Lehet bele tenni apróra vágott piros húsú paprikát, petrezselymet, bazsalikomot. Jól összekeverem a tésztával és szinte dorombolok, mint egy cica,amikor megeszem.




Narancsos-citromos torta


Tokaji aszús, édes tejszínhabbal díszített narancstorta.

Ezt a tortát egy amerikai citromos sütemény ihlette és rendszeresen sütöm már több, mint 10 éve. Az eredeti recepthez sok köze nincsen már, csak a krém arányait használtam fel benne. Az az érdekes, hogy nem utólag kell betölteni a krémmel, hanem avval együtt sül és a felső tésztaréteg is sütés közben alakul ki. Egyik nagy kedvencünk: a kézzel írt receptjeim között is tuti narancstorta néven szerepel, mert mindig sikerül és mindig finom. Kipróbált szuper recept, bátran ajánlom kipróbálni. Jó sütést kívánok!

Amire szükségem lesz:

A tésztához: 18 dkg liszt, 2 csipet sütőpor, 8 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 ek citromlé vagy narancslé, 1 tojássárgája, 1 citrom vagy narancs reszelt héja, pár csepp vanília aroma
A krémhez: 4 tojás, 30 dkg cukor, 2 narancs vagy citrom leve (vagy vegyesen), 1 narancs vagy citrom reszelt héja, 5 dkg liszt, 1 tk sütőpor, egy csipet só, pár csepp vanília aroma

Így készítem:

Összegyúrom a tészta hozzávalóit és kinyújtom vajas-lisztes sütőpapíron nagyjából kör alakúra, kb fél cm vastagra. A sütőpapírral együtt kerek tortaformába teszem, jól megszurkálom villával és vakon elősütöm a tésztát: vagyis ráteszek egy másik sütőpapírt, rászórok nehezéknek rizst vagy száraz babot és így együtt sütöm kb. 15 percig 190 fokon.
Közben elkészítem a krémet:
4 tojásfehérjét kemény habbá verek egy csipet sóval. Egy másik tálban a 4 tojássárgáját habosra keverem a cukorral, a narancs- vagy citromlével, a reszelt héjával, a vaníliával és esetleg citromlikőrrel. Beleforgatom a tojáshabot. Vigyázat, itt következik a veszélyes része a folyamatnak, mert ez a citrusos, édes, habos krém annyira finom így magában, hogy nehéz nem megenni csak úgy.
Az elősütött, nem túl forró tésztára öntöm a krémet és megsütöm készre. Szépen feljön a tésztaés aranyszínű lesz. Miután kivettem a sütőből, vissza fog esni a teteje. Akkor szeleteljük, ha kihűlt. Beöltöztethetjük csokimázba vagy tejszínhabba vagy csak megszórjuk porcukorral. Isteni finom így is, úgy is.

Ötlet: lime vagy mandarin is finom benne

Ötlet: készítettem már citromlikőrrel (limoncello) is, a krémjébe tettem 2 evőkanállal






Fehércsokimáz és cukorgyöngy a torta tetején. 



Ez az amerikai citromos sütemény ihlette az én tortámat. (lemon bar) 


Gesztenyefelfújt


Csodálatosan finom és puha sütemény ez és kicsit olyan, mintha gesztenyés piskóta lenne. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik el szeretnék kerülni a lisztet, cukrot, zsiradékot. Így önmagában is nagyon finom, de fel lehet használni piskóta helyett torta-alapnak vagy be lehet vonni cukormentes csokoládéval is és kidíszíteni.

Amire szükségem lesz:

50dkg cukormentes gesztenyemassza, 4 tojás, édesítőszer cukor helyett ízlés szerint, reszelt narancshéj, vanília aroma, rum aroma, egy csipet só

Így készítem:

Két tálat készítek ki. A tojásfehérjéket felverem kemény habbá az egyikben egy csipet sóval. A másikban a tojások sárgáját a gesztenyemasszával, pár csepp vanília- és rum aromával, reszelt narancshéjjal és tetszés szerinti édesítővel elkeverem.  Beleforgatom a gesztenyés masszába a tojáshabot és sütőpapírral bélelt kerek tortaformában, vagy más tepsiben megsütöm,190 fokon. Elég hamar megsül: ahogy elkezd pirulni, már készen is van.

Ötlet N 1: Meggyet, áfonyát is bele lehet keverni a tésztájába.
Ötlet N 2: Ha cukrosan készítjük, akkor 50 dkg gesztenyéhez 10-15 dkg cukor szükséges, attól függően, hogy cukormentes gesztenyemasszát vagy cukrosat veszünk.
Ötlet N 3: 2-3 evőkanálnyi rumos-narancslével meg is locsolhatjuk a kész tortát,akkor még finomabb lesz.
 Ősszel szeretek lehullott gesztenyéket gyűjteni, szép dísze a lakásnak egy tálcán elrendezve.