2018. február 6., kedd

Tepsis fasírt



Nagyobb vendégsereget várva, vagy piknikezésre, autós utazásra készülve sokszor sütök tepsis fasírtot, mert mindig nagy siker, laktató, és nincs vele sok gond. Összekeverem, megsütöm és kész. Vékonyra szeretem sütni, hogy ropogós legyen a széle, és tehessem pl. szendvicsbe a gyerekeknek szalámi helyett, amikor uzsonnát csomagolok. Buliban pedig lehet  nagy adag tepsis fasírtot a tepsiben hagyva kitenni a sok étel közé és kenyeret mellé egy kosárban és aki arra jár, vág magának belőle. Észrevettem, hogy főleg a férfiak szeretnek rájárni, addig amíg egy morzsa sem marad.
Ez egy közepes adag, a legnagyobb méretű tepsihez ennek a duplája kell.

Amire szükségem lesz:
A fasírthoz: 50 dkg darált pulykahús, 2 fej hagyma, 6-7 gerezd zúzott fokhagyma, 3 tojás, 1 kiskanál mustár, egy csokor aprított petrezselyem, bors, 1 ek őrölt pirospaprika, 1 zsemle, 2 közepes krumpli, só
1 ek olaj a tepsibe

Így készítem:
A hagymát az aprítóban igen finomra aprítom. A zsemlét kevés vízbe áztatom, majd kinyomkodom belőle a vizet. A krumplit a kislyukú reszelőn lereszelem. Minden hozzávalót egy tálba teszek és jól összekeverem az egészet. Tepsit kibélelek sütőpapírral, kiolajozom és eloszlatom rajta egyenletesen a fűszeres darált húst. 200 fokon sütöm. 

Ez a színes terítő egy régi családi darab. Őrzöm és használom a régi csipkéket, hímzéseket. A tepsiben a fasírt  itt még sütés előtt látható. 




Szederkrémes diétás sütemény


Ez a szederkrémes sütemény diétás jellegű, finom, gyümölcsös és az egésszel el lehet készülni kb 40 perc alatt,a sütéssel együtt. Egy kis kockányi süti 50 kalóriát tartalmaz, megehetjük az egészet és maximum 1200 kalóriát fogyasztottunk. Lám, megint bebizonyosodik, hogy nem kell lemondanunk az édes falatokról sosem. Ezeket a diétás receptjeimet azért is szeretem a blogon, mert semmilyen drága, speciális hozzávalóra nincs szükségem, csupa természetes dolog kell hozzájuk és ezért az ízük is olyan, mint egy hagyományos süteményé. Más gyümölcsöt is felhasználhatunk, lehet pl. citromkrémes, málnás, meggyes, epres stb. Friss gyümölccsel az igazi, de a fagyasztott is megteszi.

Amire szükségem lesz:
A tésztához: pont ugyanaz,mint a habmuffin esetében, lásd a linkre kattintva:
A tészta szirupozásához: 1 db mandarin vagy narancs leve
A krémhez:  450 gr kefir, 300 gr szeder, 3-4 ek útifű maghéj, 1 mandarin vagy narancs leve, folyékony cukormentes édesítőszer ízlés szerint, 1 narancs reszelt héja
Először a krémet készítem el, mert így lesz ideje az útifű maghéjnak kifejteni a zselésítő hatását. Az útifű maghéj rostjai úgy működnek, mint a zselatin. A krémhez mindent összeturmixolok és kész is.
Sütök egy adag habmuffin hozzávalóból egy nagy téglalapot. Pont ugyanannyi hozzávalóból készítem, mint a receptben, csak nem muffin tartóban sütöm meg, hanem egy nagy, sütőpapírral bélelt tepsiben. A képen látszik kb. milyen vastag lesz. Ha megsült és kihűlt, levágom a széleit és így lesz 2 db téglalapom. Meglocsolom mind a kettőt narancslével. A krémmel kb másfél-két cm vastagon megkenem az első lapot és a másodikat valamivel vékonyabb krémmel vonom be. Ennyi az egész. Banánvirágokkal díszítettem.
A krém energiatartalma 541 kcal, kb annyi,mint a tésztáé. 24 kis kockára lehet vágni ezt a süteményt, így mindegyik kb 50 kcal-t tartalmaz.

100 gr útifű maghéj 201 kcal , 4 ek = 35 gr kb 67 kcal
100 gr kefir 54 kcal, 450 gr kefir 243 kcal
100 gr szeder 77 kcal, 300 gr 231 kcal 
A zabkorpa jótékony hatásairól:
Az útifű maghéj csupa rost, szinte semmi más, fantasztikusan jól lehet használni pl krémekhez. Semmilyen mellékíze nincsen, kalóriatartalma nagyon alacsony. 
Itt lehet olvasni arról, hogyan használjuk az útifű maghéjat diétában:
Ez a weboldal pedig csak az útifű maghéjról szól magáról:










Ez a sütemény is hasonlóan készült, csak ribizlikrémmel és a tészta pedig kókuszlisztből.

Ezt a rózsakoszorút pár éve hímeztem.

Habmuffin


12 db isteni finom habmuffint tudunk sütni mindössze fél óra alatt szinte a semmiből és mindössze 40-47 kalóriát tartalmaz egy darab! Ha az egész tucatot megesszük, még mindig 600 kalória alatt vagyunk. Főleg rostokból, fehérjéből és lassan felszívódó szénhidrátokból áll, ezért diétázóknak, sportolóknak ez egy álom recept lehet. Semmilyen drága hozzávaló nincs benne.

Amire szükségem lesz:
200 gr tojásfehérje (mivel 1 tojásfehérje 28-33 gr, ez kb. 5-6 tojásfehérjének felel meg), 120 gr zabkorpa, 1 db reszelt alma,1 db mandarin leve, 1 nagy csipet fahéj, folyékony, cukormentes édesítő ízlés szerint, 1-1 csipet szódabikarbóna és sütőpor, 1 csipet só

Így készítem:
Bekapcsolom a sütőt 190 fokra. A reszelt almát elkeverem a mandarin levével, a korpát pedig a sütőporral, szódabikarbónával és a fahéjjal. A tojásfehérjét kemény habbá verem egy csipet sóval, majd az összes többi hozzávalóval összeforgatom,. Ezt a szép halvány krémszínű habot elosztom a 12 db muffin formába. Magasak lesznek, a hab épp, hogy belefér a kis papírtartókba. 190 fokon sütöm. Kevesebb, mint fél óra kell neki.

Ötlet: a tojásfehérje hűtőben sokáig eltartható, ezért érdemes őket gyűjteni. Ha pl. fánkot vagy linzert sütünk máris gyarapodik a fehérje mennyisége.

100 gr tojásfehérje: 52-58 kcal (magas fehérjetartalom)
100 gr zabkorpa kb. 314 kcal (lassan felszívódó szénhidrát, magas rost- és fehérjetartalom)
100gr alma 52 kcal,1 db alma kb 50-78 kcal
100 gr mandarin 45 kcal, 1 db kb 40 kcal