2014. március 30., vasárnap

Medvehagyma szósz



MEDVEHAGYMA SZÓSZ

Pirítósra, sült krumplihoz, sült húsokhoz, spagettihez mind tökéletesen alkalmas. Annyira finom, hogy elég nehéz megállni, hogy az ember ne egye meg csak úgy, magában, azon nyomban.

Amire szükségem lesz:

2,5  dl étolaj vagy olívaolaj, 10 dkg pirított mandula, egy csomag medvehagyma, só, bors

Túl sok tennivalónk nincsen vele. A mandulát megpirítom, és minden hozzávalót az aprítóba teszek. Erős zöld színű, csillogó szósz lesz, kicsit fokhagyma-illatú.

Ötlet N 1: sajttal keverve adjuk a spagettihez, pl reszelt parmezánnal
Ötlet N 2: ez a szósz testvére az olasz pesto-nak, amit ők fenyőmaggal, olívaolajjal, bazsalikommal és parmezánnal készítenek, és medvehagyma helyett fokhagymát adnak hozzá
Ötlet N 3: másik változat lehet a petrezselyem-mandula-zúzott-fokhagyma-olaj keverék



Tejfölös körözött


Tejfölös körözött

A magyar konyha gyöngyszemei a túró és a tejföl. Magában is nagyon szeretjük, emlékszem, gyermekkoromban lehetett üvegben is venni tejfölt és meg lehetett inni. Tejfölös-túrós tésztát is bármikor megennénk, akár reszelt sajttal, vagy sült szalonnával, sonkával.
A körözött pedig még az egyik angol tévés szakácsot is megihlette, magyar sajtkrémként bevette a műsorába.
Könnyűre készítem, sok tejföllel. Egyszer, a Balaton Felvidéken, egy tündéri kis helyen, Vászolyon ettem ilyen krémes-tejfölös körözöttet foszlós kenyérrel, egy nagy diófa árnyékában. A körözöttről mindig ez a hangulat jut eszembe.

Amire szükségem lesz:

25 dkg túró, 1 evőkanál vaj, 1 nagy evőkanál pirospaprika, 1 nagy vöröshagyma apróra vágva vagy darálva, 1 evőkanál köménymag (őrölt vagy egész, ki hogy szereti), só és végül legalább 4 dl friss tejföl

Először a pirospaprikát keverem össze a vajjal, sóval, aztán beleöntöm a többit, a tejfölt hagyom a legvégére. Gépi habverővel dolgozom.

Nagyon szeretem a szép magyar cseréptálakat, kerámiákat, azt sem bánom, ha lepattogzik itt-ott. Mindig személyesen a mestertől veszem őket és akármikor rájuk nézek, eszembe jut az a bajszos bácsi, vagy mosolygós néni, aki a saját kezével készítette őket. A családi magyar hímzések is hatalmas érték, akár egy nagymamától örökölt pici darab. Jó érzés őket használni.









Görög pirított krumpli fetasajtos salátával


GÖRÖG PIRÍTOTT KRUMPLI FETASAJTOS SALÁTÁVAL

Amire szükségem lesz:

10 dkg fehér krémsajt (olyan, mint a feta sajt) vagy feta sajt, 1 paprika, 1 paradicsom, fél jégsaláta, pár szem héjában főtt krumpli, 2 dl kefír vagy joghurt, 1 evőkanál mustár, só, bors, görög fűszerkeverék

Így készítem:

A főtt krumplit szeletekre vágom és serpenyőben görög fűszerrel összepirítom.

A salátához összekeverem a kefírt a mustárral, sózom, borsozom. A jégsalátát kisebb levélkékre vágom, szépen egy tányér egyik felére halmozom. Rászórom a kockára vágott paradicsomot, paprikát és a fetasajtot, végül ráöntöm a mustáros kefírt. A tányér másik felére félkör alakban felsorakoztatom a pirított fűszeres krumpliszeleteket. Nagyon egyszerű étel, de lehet látványosan tálalni. 

Mozzarellás saláta magvas rozskenyérrel


MOZZARELLÁS SALÁTA MAGVAS ROZSKENYÉRREL

Mozzarella, bazsalikom, ropogós magvas kenyér és paradicsom. Szép és finom ez a saláta, pedig semmi különös hozzávaló nincsen benne.

Amire szükségem lesz: 1 zacskó mozzarella, 1-2 szelet magvas rozskenyér, 1 kiskanál szárított bazsalikom, olívaolaj, 1 paradicsom, egy marék bármilyen zöldsaláta, 1 szál petrezselyem

A magvas kenyeret nagyobb darabokra morzsolom, meglocsolom olívaolajjal s serpenyőben pár perc alatt bazsalikommal megszórva megpirítgatom. Mozzarellából szeleteket vágok, majd szíveket vágok ki sütiformával. Lehet persze csak a szeleteket használni. Rászórom a salátalevelekre a kihűlt pirított kenyeret, petrezselymet, paradicsomdarabkákat és a mozzarella szíveket. meglocsolom még olívaolajjal.

Krumplis lángos szeretet-reggeli



KRUMPLIS LÁNGOS SZERETET-REGGELI

Szív formájú krumplis lángos és tükörtojás és egy pici, szív formára faragott kápia paprika.

Amire szükségem lesz: kb 4-5 héjában főtt közepes krumpli, 1-2 tojás, kb 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál margarin, szerecsendió, só, bors, olaj a sütéshez

A krumplis lángoshoz összetöröm a krumplit, és összegyúrom a többi hozzávalóval, fűszerezem, megkóstolom, hogy elég sós-e. Nem adtam pontos arányokat a lángoshoz, mert van aki nem is tesz bele tojást, van aki több margarinnal gyúrja össze. A krumpli fajtájától is függ, hogy mennyi lisztet, margarint vesz fel. Maradék főtt krumpliból is készülhet. A lényeg, hogy szép gyúrható tésztánk legyen, amit ki lehet nyújtani. Ha kinyújtottam a tésztát maximum 1 cm vastagra, kiszúrom sütiformával. Nem muszáj szív alakú, lehet virág vagy félhold stb. Karácsonyi reggelire fenyőfa sütiforma. Gyerekeknek lehet pl más forma is, ilyenkor használhatjuk pl a gyerekjátékokhoz adott kiszúró formákat, pl amiket a gyurmákhoz adnak, pl cica, maci, stb. Nagyon boldogok lesznek és nagy kedvvel fognak leülni reggelizni.
Bő olajban kisütöm a lángosokat. Egy másik serpenyőbe pici olajat öntök s beleteszem a fém sütiformát (nehogy műanyagot!) és beleütöm a tojást. Így tudunk szív alakú tükörtojást csinálni. A formával együtt vegyük ki a serpenyőből a tojást, és ha kell késsel vágjuk ki a formából, szépen a forma mentén, hogy a szép szív alak megmaradjon.
A szív alakú ételeket nagyon szépen lehet tálalni. Így lesz egy csupa-szeretet reggelink a családnak.


 




Sajtkrémes rizs


SAJTKRÉMES RIZS

Csinos, színes és vidám lesz a fehér rizs egy kis trükkel.

Amire szükségem lesz:

kb 25 dkg nyers rizsből főtt rizs, kevés párolt zöldség, legalább 1 dl főzőtejszín és 3 kockasajt, szerecsendió, só, bors

A fehér főtt rizst elkeverem tejszínben felolvasztott sajttal, tetszés szerinti párolt zöldségeket teszek hozzá. A zöldségeket, gombát, sárgarépát, brokkolit, paprikát, kukoricát, borsót külön-külön pároljuk, hadd érvényesüljön mindnek a saját íze. Roppanósra készítsük pl a brokkolit, a sárgarépát, mert így nem fakul ki és finomabb is, mint a túlfőtt zöldség.
Ez egy ötlet. Azért is jó, mert nem kell hozzá külön bevásárolni. 25 dkg főtt rizshez elég pár szem maradék gomba, vagy egy fél paprika, akár maradékokat is fel tudjuk használni. Zöld színhez pl a petrezselyem szárát apróra vágjuk és ezt adjuk a rizshez. Vagy pl ha maradt rizibizi akkor egy fél nyers kápia paprikát pici kockákra vágunk és belekeverjük, máris színes lesz. Ezért nem is adtam meg pontos arányokat. Tejszínből is, sajtból is lehet többet belekeverni, ahogy nekünk ízlik.  A tejszínnel, sajttal már nem kell összefőzni a meleg rizst, csak belekeverni. A szerecsendió kiváló mindenféle sajtos ennivalóhoz. Készítsünk egy vidám ételt, felhasználva maradék zöldségeket.

Sült húsokhoz villámgyors köret, vagy tükörtojással. Az alsó képen rántott sajthoz kínáltam, úgy, hogy a sajtos rizst szív formájú tálkából kiborítottam a tányérra. Így lett az egyszerű rizsből egy szeretet-köret.