2014. június 11., szerda

Málnakrémleves és szederkrémleves


MÁLNAKRÉMLEVES ÉS SZEDERKRÉMLEVES

Gyönyörű színűek, ugye? Úgy készülnek, mint az eperkrémleves, csak eper helyett málnát illetve szedret használok.
Kínálhatjuk egy gombóc vaníliafagyival.





Dr. Veronika torta


Orvosnak készülő Veronika lányom 20. születésnapjára készült emeletes torta, rózsaszín és zöld színű piskótából, fehércsokoládés krémmel. A marcipán díszek az orvoslás és a filmek jegyében születtek. 17 éves cukrásztanuló Zsófi lányom tervezte a tortát a nővérének, és ő is sütötte és díszítette.







2014. június 10., kedd

Joghurtos citromfagyi és meggyfagyi



JOGHURTOS CITROMFAGYI ÉS MEGGYFAGYI

Ezt a fagyit fogyókúrázók is bátran ehetik, mert kalóriaszegény citromos joghurthoz keverem a friss gyümölcsöt. Friss és krémes házi fagyi ez, könnyű és nem túl édes. Készítsünk házi fagylaltot a nyár kincseivel, málnával, sárgabarackkal, szederrel, őszibarackkal vagy akár sárgadinnyével. 

Amire szükségem lesz:
9-10 dl natúr joghurt, 2 nagy citrom reszelt héja és kifacsart leve, 4 ek eritrit (illetve ízlés szerint), pár csepp vanília aroma, egy nagy marék meggy magozva

Így készítem:
A natúr joghurtot egy nagy tálba öntöm, hozzáadom a vaníliát, a reszelt citromhéjat, a citromlevet és az édesítőszert. Szépen elkeverem. A selymes krémet kettéosztom és az egyik felébe belekeverem a magozott meggyet. A másik felébe apróra vágott citromdarabokat szórok. Lapos tálkákba öntöm és megfagyasztom. 






Ezt a sárga virágos és zöld leveles terítőt jó pár éve hímeztem, van neki egy lila párja is.

Borzas krumpli



BORZAS KRUMPLI

Finom ropogtatnivaló ez a borzas krumplifánk. Nagyon szeretjük enni köretnek vagy csak úgy magában. Lehet kínálni hozzá valamilyen tejfölös mártogatnivalót is. Gyors vacsorának is kitűnő. Olyasmi, mint a tócsni vagy lapcsánka, csak pufibb.

Amire szükségem lesz
fél kg krumpli, 4 tojás, kb 2 evőkanál liszt, só, bors, vegeta, olaj

Így készítem:
A meghámozott krumplikat a nagylyukú reszelőn lereszelem és hozzáadom a tojásokat meg a fűszereket és a lisztet és jól elkeverem. Kicsit hagyom állni. Magas falú serpenyőbe legalább 2 ujjnyi olajat öntök és amikor forró, evőkanállal beleszaggatom a reszelt krumplit. A sütés közben „borzas” lesz. Minél kisebbre szaggatjuk, annál ropogósabb fánkocskákat kapunk.












Gazpacho


Krémes, hideg spanyol leves forró nyári napokra. Főzni nem kell, minden hozzávaló nyersen kerül bele.
Spanyolországban minden boltban lehet kapni gazpachót, dobozos kiszerelésben, pont úgy, mint ahogy a tejet vagy üdítőt árulják.

Amire szükségem lesz:
50 dkg friss paradicsom, 1 kígyóuborka, 1 vöröshagyma, 4 gerezd zúzott fokhagyma, 2 db paprika (lehet kaliforniai vagy kápia is, különböző színű), 2 dl paradicsompüré, 2 evőkanál borecet vagy balzsamecet, 1 dl olívaolaj, só, bors, esetleg oregano
a tetejére tálaláskor: pirítós kenyér, újhagyma, zöldpaprika szelet vagy ropogósra pirított sonkaszelet, kevés petrezselyem

Így készítem:
Meghámozom a paradicsomot úgy, hogy picit bevágom a tetejét, forró vízbe teszem és a felpöndörödött héját lehúzom. Összedarabolom. A paprikák a húsát kockákra vágom. Kockára vágom a hagymát és az uborkát. Összepürésítem az összes zöldséget a fokhagymával és a paradicsompürével és az ecettel, sózom és frissen őrölt borsot szórok rá. Apránként beleengedem az olívaolajat is. Jól behűtöm és tálaláskor meghintem petrezselyemmel, friss oregánóval. Díszítem újhagymával, zöldpaprikával, vagy akár pirítós kenyér darabkákkal, ropogós sonkaszelettel.

Ötlet: ha sűrűbb és laktatóbb levest szeretnénk, akkor egy nagy szelet fehér kenyér belét kevés forró vízzel megöntözve és kinyomkodva beleturmixolhatunk



2014. június 9., hétfő

Kedvenc babsalátánk

Babsaláta paradicsommal, sült csirkemellel


Ennek szép, színes salátának lehetetlen ellenállni. Különböző fajta és színű párolt bab, petrezselyem és apróra vágott hagyma a salátánk szíve-lelke. Szeretjük köretként, vagy magában, hűtve vagy melegen. Bab helyett párolt csicseriborsóval is nagyon finom.

Amire szükségem lesz:
alap: párolt zöldbab, főtt vörösbab, fehérbab, vagy más babfajta, vöröshagyma, petrezselyem
esetleg egyéb zöldség hozzá: szárzeller, lilahagyma, lilakáposzta, sárgarépa, paradicsom
öntet: 1 evőkanál ecet, 1 csipet só, bors, 3 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál citromlé, esetleg pár gerezd zúzott fokhagyma

Így készítem:
Külön-külön megpárolom sós vízben a babokat, leszűröm. Apróra vágott vöröshagymával keverem össze és egy nagy csokor petrezselyemlevelet is belevagdosok. Teszek hozzá esetleg még egy kevéske paradicsomot, vagy csíkra vágott lilakáposztát, vagy apróra vágott lilahagymát, reszelt sárgarépát, kis szeletekre vágott szárzellert is.

Elkészítem az öntetet. Mivel a só nem oldódik olajban, először az ecetet elkeverem a sóval és borssal, majd lassan, kiskanalanként adom hozzá az olívaolajat. Végül a citromlevet is beleöntöm és szépen összekeverem. Néha teszek bele zúzott fokhagymát is. 
Az öntet mennyiségét lehet növelni, ebben az arányban.


Itt lilahagyma is van benne és tonhallal ettük

Csicseriborsós-lilakáposztás változat