2018. január 21., vasárnap

Mákos tészta


Ha tudnék verset írni, már biztosan megírtam volna az "Óda a mákos tésztához" című költeményemet. Mákos tészta, diós tészta, lekváros grízes tészta mind fenséges ételek és bármikor el tudom magam csábítani bármelyikre. Az iskolai menzán nekem ezek voltak az igazi ünnepi fogások. A mákos tésztát az egyik lányom piszkos tésztának hívta kiskorában. Édesapámat pedig bármire rá tudtam venni, ha főztem neki mákos tésztát. Ha látta, hogy készítek, már kérdezte is, „Mondd, mit kell csinálnom!” Mindenfélét tudott barkácsolni és ha pl. szerettem volna egy új polcot, akkor máris főztem a mákos tésztát.
Minden nap tudnék enni belőle én is, de mivel a sportos életmódba ez nehezen férne bele, próbálok egy kicsit csalni. Legtöbbször teljes kiőrlésű tésztát, vagy durumtésztát használok, illetve lehet kapni null-kalóriás speciális tésztákat is. Porcukor helyett pedig eritrittel édesítek és a lekvárok is cukormentesek. Egyszerre csak maximum 80 dkg tésztát eszem. Mézen pirított almával, pirított mandulával, gyümölccsel, reszelt narancshéjjal szoktam színesebbé tenni. Egy fél alma, egy kiskanál szeletelt mandula elég ilyenkor, épp csak díszítek velük. Cukormentes málna- vagy sárgabaracklekvárból is teszek rá picit. A lényeg, hogy jó sok mák legyen rajta.
Ha pirított kínai tésztát vagy spagettit készítek, mindig félreteszek a főtt tésztából egy keveset, hogy később mákos tésztaként megehessük. 
A máknak mindenféle hasznos tápanyagtartalma is van:




Apukámmal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése