2014. április 8., kedd

Kelkáposztafőzelék



Zsenge kelkáposztából, köménymagosan, friss tejföllel készül ez a könnyű, de mégis laktató, krémes főzelék. Nagyon szeretem.

Amire szükségem lesz:

70 dkg kelkáposzta, fél kg krumpli, 1 evőkanál köménymag, 8 dl víz, 4 dl tejföl, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál liszt, só, fehérbors

Így készítem:

Elkeverem a tejfölt a liszttel és a keményítővel, félrerakom. A kelkáposzta szép zsenge részeit csíkokra vágom, a torzsáját és a külső erősebb leveleket nem használom fel. A krumplit meghámozom, felszeletelem. Lábosba teszem a káposztát, rá a krumplit és megszórom köménymaggal, sóval, borssal. Felöntöm 8 dl vízzel és fedő alatt előbb felforralom, majd lejjebb veszem a hőt és egy kicsit félrehúzom a fedőt. 10-15 perc után belekeverem a lisztes tejfölt és lezárom a hőt, félrehúzom a lábost, fedő alatt hagyom. Ez egy könnyű, finom, krémes főzelék.
Egy tojásból készült rántottával vagy fasírttal tálalom.








Datolyakenyér

A datolya olyan lesz ebben a süteményben, mintha karamell lenne, lágy és krémes, a mandula és a dió pedig ropogós. Ez amolyan „összekeverem-és-sütöm-és-kész” sütemény. Sok munka nincsen vele és mégis rendkívűl finom. Kirándulásra is alkalmas, mert semmilyen olvadós hozzávaló nincsen benne. Tálaltam már forrón kókuszfagyival is. Ennek az adagnak a kétszeresét érdemes egyszerre megsütni. Bármilyen aszalt gyümölccsel és diófélével készíthetjük .

Amire szükségem lesz:

12 dkg apróra vágott datolya, 12 dkg mandula és dió vegyesen, 5 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, reszelt narancshéj és citromhéj, 2 tojás, 2,5 dkg margarin, 2,5 dkg liszt, késhegynyi szódabikarbóna, csipet só, kisebb tepsi

Így készítem:

A tepsit sütőpapírral kibélelem. A tojások fehérjéjét felverem egy csipet sóval. Egy másik tálban a tojások sárgáját kihabosítom a cukorral, vaníliás cukorral és a narancshéjjal, citromhéjjal is elkeverem. Ezután a margarint, majd a szódabikarbónával elkevert lisztet is hozzáadom. Szépen elkeverem a felvert tojásfehérjével. Beleszórom a datolyadarabokat. A dió és mandula egy részét darálva, a többit nagyobb darabokban adom a tésztához.
200 fokon sütöm, amíg szép halványbarna nem lesz a teteje, ez kb 20 perc.





Paradicsomos, mézes csirkeszárny


Ez egy családi kedvenc, sőt, a vendégeink is imádják. Főleg csípősen. Kézzel esszük, sok papírszalvéta fogy közben.
Vendégek esetében nagyobb adagot készítek, sört  és fehérkenyeret kínálok hozzá. Nagyon könnyű elkészíteni.

Amire szükségem lesz:

13-14 db csirkeszárny, 2-3 evőkanál sült libazsír, 1 evőkanál olaj, 4 dl sűrű paradicsompüré, 2 evőkanál méz, só, bors, 1 paradicsom, egy kevés póréhagyma
egy közepes méretű, magas falú tepsi

Így készítem:

A tepsibe öntöm az olajat és a libazsírt. A sózott, borsozott csirkeszárnyakat szépen sorban a tepsibe rakom. Összekeverem a paradicsompürét a mézzel és ráöntöm a csirkeszárnyakra. Szeletelt paradicsommal és póréhagymával megrakom.
Kb 190-200 fokon sütöm, először alufólia alatt, majd anélkül. Figyelni kell, hogy ne égjen meg nagyon a bőre. Itt-ott meg fog jobban így is pirulni, de az csak finomabbá teszi.

Ötlet N 1: csípősre is lehet készíteni, a paradicsomos öntetbe kevés erős pistát elkeverve.
Ötlet N 2: csirkecombot is lehet így sütni




2014. április 5., szombat

Pizza



Csupán 20 dkg lisztből két nagy pizzát süthetünk. Ennek a pizzának szép vékony lesz a tésztája, könnyű és levegős, a szélein pedig roppanós.  A bazsalikomos paradicsomszószra mindenféle finomságot rakhatunk. Megsüthetjük a családban mindenkinek a kedvenc pizzáját. Közösen is készíthetjük, akár a gyerekeket is bevonva. Gyúrhatják a tésztát, kenhetik a szószt, kiválaszthatják mit tegyenek rá . Vagy a barátaink maguk rakhatják meg pizzájukat.
Itt szalámis-sajtos és hagymás sajtos pizza készült. Ez a mennyiségű tészta pont belefér egy nagy tepsibe.

Amire szükségem lesz:

kiskovász:  1 tasak élesztő (7 gr, ez megfelel 2,5 gr friss élesztőnek), 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 dl langyos tej
a tésztához: 20 dkg liszt, 1,5 dl langyos víz, 2 evőkanál olaj, 1 kiskanál só, 1-1 kiskanál szárított rozmaring és bazsalikom, vagy oregano

bazsalikomos paradicsomszósz:
http://cookedandbakedbyera.blogspot.hu/2014/03/paradicsomos-bazsalikomos-spagetti.html

feltét a pizzára: sajtfélék, sonkaszelet, kolbász, szalámi, olajbogyó, tonhal, sült hagyma, párolt kukorica, brokkoli stb

Így készítem:

Elkészítem a kiskovászt, összekeverve az élesztőt a cukorral, liszttel és langyos tejjel. Meleg helyre teszem, hogy szép lyukacsosra feljöjjön. Kimérem a tálba a lisztet, beleszórom a rozmaringot és a bazsalikomot, sót, majd beleöntöm a langyos vizet, az olajat és a kiskovászt. Összedagasztom. A dagasztást egy egyszerű elektromos géppel csinálom. A tésztát meleg helyen kelesztem, majd lisztes deszkán átgyúrom. Lágy tészta lesz. Két cipóra osztom,  sütőpapíron kinyújtom vagy kihúzkodom ovális alakúra és a tepsibe húzom a papírra együtt. Természetesen lehet más formájúra vagy  méretűre is formázni és azt teszünk a tésztára, amit csak szeretnénk. Először egy kis bazsalikomos paradicsomszószt kenjünk rá. Azt a szószt használom, amit a spagettihez a 2014. március 25.-i írásomban.
Megrakom a pizzát, amivel szeretném és megsütöm 190-200 fokon, kb 25-30 perc alatt.

Ötlet: a paradicsomszósz helyett sajtos tejföllel is megkenhetjük, megszórjuk szalonnával, sajttal, így a töki pomposhoz hasonló pizzánk lesz.
















2014. április 3., csütörtök

Rozi kedvenc sült csirkéje



Rozi kedvenc sült csirkéje

Legkisebbik lányomat bármikor le lehet venni a lábáról egy kis sült csirkével. Egy kicsit úgy van ő evvel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Ezt a mézes-mustáros-narancsos receptet szeretettel nyújtom át itt mindenkinek, aki szintén szereti a sült csirkét.

Amire szükségem lesz:

6 db csirkecomb, 1 nagy narancs kifacsart leve és kockákra vágott héja, 1 evőkanál mustár, egy evőkanál méz, esetleg balzsamecet, sült hús zsírja, vagy olaj, só, fehérbors

Ahogy készítem:

Megsózom és megborsozom a csirkecombokat, serpenyőben a sült hús zsírját felolvasztom, kevés olajat is hozzáöntök és beleteszem a csirkecombokat. Összekeverem a mustárt, a mézet a narancslét, hozzáadom a csirkehúshoz és a kockákra vágott narancshéjjal is megszórom. Fedő alatt párolom közepes lángon. Amikor már majdnem teljesen elfőtte a levét, leveszem a fedőt és jól megpirítom a combok mindegyik oldalát egyenletesen.





Tökfőzelék




Kapros, tejfölös, könnyű, krémes nyári főzelék.  Hihetetlen, de 15 perc alatt elkészül.

Amire szükségem lesz:

1 közepes tök (kb 1 kg), egy jó nagy csokor kapor, max 1,5 dl víz, só, 4 dl tejföl, 1 csapott evőkanál liszt, 1 csapott evőkanál étkezési keményítő

Ahogy készítem:

A tejföllel elkeverem a lisztet és az étkezési keményítőt. A tököt meghámozom és nem legyalulom, hanem nagyobb kockákra vágom. Lábosban vízzel, apróra vágott kaporral kb 5-7 perc alatt puhára főzöm, fedő alatt, igazából épp, hogy egyet forr és kész is. Lezárom alatta a hőt, félrehúzom, belekeverem a tejfölt és fedő alatt hagyom állni 5 percet. Ha nagyon besűrűsödne, tálalás előtt még egy kevés tejfölt keverek hozzá.
Kaporral megszórva, tükörtojással tálalom.