2018. március 1., csütörtök

Sajtos, pizzás és paprikás linzer



Ropogtatnivaló való sajtos keksz, többféle ízben, gyorsan és egyszerűen. Mindenféle formájúra vághatjuk, pl ropinak, stanglinak is. Sajnos nagyon nehéz belőle keveset enni. :)

Amire szükségem lesz:
Az alaptésztához: 45 dkg liszt, 25 dkg vaj, 25 dkg reszelt sajt, 2 tojássárgája, 6 ek kefír vagy tejföl, egy csapott ek só
Az alaptészta ízesítéséhez: 1 kiskanál bazsalikom, 3-4 gerezd zúzott fokhagyma, 1 ek pirospaprika

Így készítem:
Összegyúrom az alaptésztát, 3 részre osztom. Az egyikhez adom a pirospaprikát, a másikhoz a zúzott fokhagymát és  a bazsalikomot, ez lesz a pizzás változat, a harmadikat pedig meghagyom alaptésztának. 3 db, egyenként kb 35 dkg-os tészta labdám lesz. Kinyújtom vékonyra sütőpapíron, behúzom a papírral együtt a tepsibe és pizzavágóval kisebb darabokra vágom, majd 200 fokon megsütöm. Figyelni kell, nehogy megégjen. 3 tepsinyi lesz, mindegyik fajtából 1-1. 




Ezt a mintát egy pici dobozka tetejéről másoltam le és egy nagyobb kartonra megfestettem.

Lencseleves füstölt hússal


Ez a sűrű, zöldséges, füstölt húsos lencseleves átmelengeti az ember szívét-lelkét a jeges-havas télben. Nagyon laktató étel és utána már biztosan senki nem marad éhes a családban.

Amire szükségem lesz:
40 dkg lencse, kb 1 kg füstölt tarja, kb. 7 babérlevél, bors, só
1 hagyma apróra vágva, 4 gerezd zúzott fokhagyma, 2-3 fehérrépa és sárgarépa karikára vágva, egy darabka zeller, 2-3 szál petrezselyem, 2 dl tejszín

Így készítem:
A lencsét vízbe áztatom egy éjszakára, majd másnap leöntöm róla a maradék vizet. A füstölt tarját pár darab babérlevéllel és kevés borssal lassan annyi vízben megfőzöm, hogy ellepje. A megfőtt húst nagyobb darabokra vágom és a főzőlevét leszűröm. Egy evőkanál olajon összepárolom a hagymákat és a zöldségeket pár perc alatt, majd beleteszem a beáztatott lencsét és az egészet a füstölt hús főzőlevével felöntöm. Beleteszem a petrezselymet, a maradék pár babérlevelet, borsozom, sózom. A sózással vigyázni kell, mert a hús főzőleve már eleve kicsit sós. Lassan, fedő alatt főzöm. Hamar készen lesz, hiszen a lencsét előtte beáztattam. Amikor kész, a petrezselymet és a babérleveleket kiveszem belőle, és beleöntöm a tejszínt. Friss petrezselyemmel tálalom.






Citromos-tejfölös tiramisu





Ezt a krémes-kávés-rumos édességet nem is lehetne jobban elnevezni, hiszen az olasz szó jelentése: "Emelj fel!", 'Tégy boldoggá!", "Dobj fel!". A hagyományos olasz változat mellett, készül nálunk epres, citromos vagy akár gesztenyés tiramisu is. Tiramisunak bárki nekiállhat, csak kavargatni,  krémet kenni, díszíteni kell. Végtelen lehetőséget rejt magában: fehér krémjét lehet folyósabbra vagy habosabbra keverni, lehet nagyobb tiramisu tortát vagy kis egyszemélyes adagot összeállítani. Ajándéknak is kitűnő, pl. lehet a babapiskótás-réteges finomságot a tállal együtt ajándékozni. Hatalmas előnye még a tiramisunak, hogy kifejezetten jót tesz neki, ha áll a hűtőben egy éjszakát. Így pl. ha vendégeket várunk, már előző nap elkészíthetjük a desszertet.
Ez egy kisebb adag, a duplája is hihetetlen gyorsan elfogy nálunk. Ebben a citromos változatban a fehér krém nem tartalmaz tojássárgáját. Akár gyerekek is elkészíthetik. 

Amire szükségem lesz:

20-24 db babapiskóta
A fehér krémhez: 25 dkg mascarpone, kb 4 dl tejföl, pár csepp vanília aroma, 1 citrom leve és héja, folyékony cukormentes édesítő (vagy porcukor) ízlés szerint
Mártogatni: 2 narancs leve, 1 citrom leve, 5 ek rum vagy Triple Sec narancslikőr vagy Limoncello citromlikőr
A tetejére: reszelt citromhéj vagy kevés narancslekvár, vagy cukrozatlan kakaópor vagy ribizli, áfonya, citromszelet, reszelt fehér csoki, esetleg aranyszínű cukorgyöngy

Így készítem:
A fehér krém hozzávalóit gépi habverővel összekeverem. 10-12 db babapiskótát rumos-citromos narancslébe mártogatok és egymás mellé teszem őket egy szép tálba. A citromos fehér krém felét rásimítom, majd még egy réteg babapiskótát és krémet teszek rá. A tetejére szitálok egy kevés kakaóport.

Epres tiramisum:






Vadasmártásos csirke

Édesanyám isteni vadasmártását mindig krumplifánkkal ettük a nagy családi vacsorákon. Testvéremnek ez volt a kedvenc étele, még születésnapjára is mindig ezt kérte. Recept-kincsgyűjteményemben ez az egyik olyan első kézzel írott recept, amit anyukámtól tanultam. Alkalmazkodva a családom igényeihez, sertés helyett csirkehússal készítem és most nem krumplifánkkal, hanem krumplipürével tálaltam.

Amire szükségem lesz:
2 csirkemell, 3 ek mustár, 2 ek olaj, 3 ek liszt, só, bors
1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 sárgarépa, 2 fehérrépa, 1 pici darab zeller és cukkini, 2 pici rózsa karfiol,1 fél alma, 1 piros húsú paprika, 1 hámozott paradicsom, 3 ek olaj, 1 kiskanál cukor, 1-2 ek mustár, 1 nagy csipet étkezési keményítő

Így készítem:
A csirkemellekből nagyobb szeleteket vágok, 3 ek mustárral és 2 ek olajjal összekeverem és lezárt dobozban legalább egy éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap a zöldségeket meghámozom és apróra vágom a hagymát, zellert, fokhagymát. A répákat felszetelem és az almát, paprikát, paradicsomot nagyob darabokra vágom.
A csirkehúst megsózom és megforgatom lisztben, majd forró olajban kérget sütök rá pár perc alatt és kiveszem őket a serpenyőből. Ebben a serpenyőben olajat hevítek és az összes zöldséget beleforgatom, sózom, borsozom és egy kiskanál cukrot is adok hozzá. Lejjebb veszem a hőt, adok hozzá vizet és fedő alatt összepárolom a zöldségeket. Amikor majdnem teljesen puhák, visszateszem a csirkehúst és fedő alatt alacsony lángon tovább főzöm őket együtt. Vigyázok, hogy mindig legyen hozzáadva egy kevés víz. Amikor szépen összefőttek, kiveszem a csirkehúst és a zöldségeket összeturmixolom 1-2 evőkanál mustárral és egy nagy csipet étkezési keményítővel. Ha kell, adok hozzá vizet, hogy szép mártás állaga legyen. Visszateszem a csirkehúst a mártásba és krumplipürével vagy krumplifánkkal tálalom.


Ötlet:  nagyon finom ez a mártás spagettivel vagy zsemlegombóccal is.











2018. február 23., péntek

Csokis-karamellás tortácska


Csokis-karamellás krémesség ez a pici torta, gyorsan összeállítható, viszont jót tesz neki, ha áll a hűtőben egy éjszakát.  

Amire szükségem lesz: 
Csokis piskótához: 6 tojás, 8 ek eritrit édesítő vagy folyékony cukormentes édesítő ízlés szerint, 4 ek liszt, 2 ek cukrozatlan kakaópor, fél tasak sütőpor vagy szódabikarbóna
Karamellás krémhez: 25 dkg mascarpone, 1 tasak karamellás pudingpor, 4 dl tej, cukormentes folyékony édesítő ízlés szerint
Csokis krémhez: 25 dkg mascarpone, 2 dl tejföl, 15 dkg cukormentes étcsokoládé, cukormentes folyékony édesítő ízlés szerint
A rétegek közé: 2 ek rumba áztatott mazsola, egy marék pirított dió, 2 narancs leve
Tetejére: csokireszelék

Így készítem
A karamellás pudingporból sűrűbb pudingot főzök az édesítővel, majd amikor kezd kihűlni, összekeverem a mascarponéval. A csokis krémhez a megolvasztott csokoládét elkeverem a többi hozzávalóval és kész is.
6 tojásfehérjét egy csipet sóval és az eritrittel szép fényes habbá verek. Beleengedek egyenként 6 tojássárgáját, majda sütőporral,kakaóval elkevert lisztet. Fakanállal óvatosan összekeverem őket. Nagy, sütőpapírral bélelt tepsibe engedem a tésztát, és 180 fokon készre sütöm kb 10 perc alatt. Amikor kész, konyharuhára borítom a tésztát, lehúzom róla a sütőpapírt óvatosan, majd visszafordítom és leszélezem. Négy egyforma méretű téglalapra vágom és ha teljesen kihűlt, összeállítom a tortácskát a krémekkel. Minden tésztarétegre facsarok a narancsból. Felváltva kenem meg a rétegeket a karamellás és a csokis krémmel, mindegyikre szórok egy kevés diót és mazsolát. A tetejére pedig csokireszeléket. 

Természetesen cukorral is elkészíthető a tortácska és lehet pl a karamellás rétegbe elmorzsolt boci karamellát is keverni. A tésztarétegeket rummal is meglocsolhatjuk. 

Hasonló recept a blogon:
http://cookedandbakedbyera.blogspot.hu/2014/04/cukormentes-csokihabos-torta-azaz-star.html

Ötlet N 1: Ezt a csokis piskótát tekercsbe is felcsavarhatjuk. 
Ötlet N 2: Vaníliás krémmel és friss eperrel is elkészíthető, mintha epres tiramisu lenne, csak csokis piskótával, babapiskóta helyett.
Epres tiramisu a blogon:


Zsolnay porcelán ihlette festésem.

2018. február 21., szerda

45 perces kenyér


Nincsen otthon semmilyen péksütemény? Elfelejtettél venni kenyeret? Nincs mit csomagolni a gyermekednek uzsonnára? És már csak egy óra maradt indulásig? Itt van hát a megoldás: egy olyan egyszerű és "hiperszupergyors" kenyér alapreceptet mutatok, amely segíthet egy ilyen helyzetben. Amíg térülünk-fordulunk, összekészülődünk reggel, már készen is van. Kelesztés nélkül nagyon felgyorsul a kenyérkészítés, csak keverem-kavarom, összegyúrom és sütöm a tésztáját. Elhatározástól számítva 45 perc alatt az asztalon lesz a ropogós kenyér. Máris lehet készíteni belőle a szendvicset.
Ezt az alaptésztát lehet fűszerezni, pl pizzás, sajtos, hagymás, petrezselymes, sonkás, kolbászos kenyeret is süthetünk. Épp csak egy pici fűszer vagy apróra vágott füstölt kolbász kell bele és máris egy különleges kenyerünk lesz. Tehetünk bele magokat is, tökmagot, napraforgómagot, lenmagot vagy durvára tört diót.

Amire szükségem lesz:
30 dkg liszt, 30 dkg kefir, 1 teáskanál só, 1 félteáskanál szódabikarbóna, 1 nagy csipet sütőpor

Így készítem:
A hozzávalókat lágy tésztává gyúrom. Sütőpapírral bélelt hosszúkás jénaiban megsütöm 190 fokon, kb 35-40 perc alatt. A teteje ropogós lesz és aranybarna színű és a kenyér alja is szép halványbarna színt kap. A szeleteléssel várjunk pár percet, amíg kicsit kihűl.