2017. december 10., vasárnap

Túrópizza

Ez egy igazi sikerrecept: gyors és meglepően finom. Mivel nem kelesztett tésztával dolgozunk, egyrészt jóval gyorsabban elkészül, mint a hagyományos pizza, másrészt a kalória tartalma jóval kevesebb lesz. Viszont az íze ugyanolyan lesz és bármit tehetünk rá, úgy, ahogy a hagyományos pizzáknál. Ez itt egy sajtos-cukkinis variáció.

Amire szükségem lesz:

A tésztához: 250 gr túró, 1tojás,60 gr zabliszt, 60 gr zabkorpa, 60 gr kefír,1ek étolaj, 2-3 zúzott fokhagyma gerezd 1-1 csipet sütőpor és szódabikarbóna, 1 kiskanál bazsalikom, só,bors ízlés szerint

A paradicsomszószhoz: 1 aprított hagyma, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kis kockákra vágott cukkini, 4dl paradicsomszósz, 2 ek tejszín, 1 kiskanál bazsalikom, 1 csipet oregánó, só, bors ízlés szerint, 1 kiskanál olaj
A tetejére: 10 dkg reszelt light trappista sajt

Így készítem:

A hozzávalókat összegyúrom, pihentetem. A szószhoz olajon a hagymákat a cukkinivel megpárolom, felöntöm a paradicsomszósszal, fűszerezem, majd lassú tűzön összefőzöm. Kb 20 perc múlva 2 dl tejszínnel még átforralom és félreteszem hűlni.
A tésztát kerek lappá nyújtom, majd sütőpapírral bélelt tepsiben elősütöm, kb 200 fokon kb 10 percig. Ráöntöm a bazsalikomos szószt és reszelt light trappistával megszórom, majd készre sütöm.

                                               Elősütés után

Kedvenc manócskám.

Túrópalacsinta

A legfinomabb túrópalacsinta, amit valaha is ettem életemben! Ropogós a széle, finom citromos-vaníliás ízű, laktató és ráadásul egy diétás változat. Lassú tűzön sütöm, mert vastagabb, mint a klasszikus palacsintáink. Ebből a mennyiségből 6 db közepes méretű palacsinta lesz. Cukormentes házi baracklekvárral, fahéjas dióval vagy mákkal szeretem a legjobban, eritrittel édesítve.

Amire szükségem lesz:
25 dkg túró, 8-9 dkg zabkorpa és zabliszt vegyesen, 2 tojás, 2 dl víz, 1 citrom reszelt héja, 1-1 nagy csipet sütőpor és szódabikarbóna, édesítő, vanília

Így készítem:
Összekeverem a hozzávalókat és fél órát állni hagyom. Utána hagyományos módon sütöm a palacsintákat. Lassú tűzön szépen átsül és könnyű megfordítani is.




2017. december 5., kedd

Töltött paprika



Lányaim nagy kedvence ez az egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel.

Amire szükségem lesz:
8-10 db vékonyabb héjú paprika kicsumázva
Töltelék: 50 dkg darált pulykahús, 12-15 dkg rizs, 1 tojás, 4 gerezd zúzott fokhagyma, só, bors, 1 ek pirospaprika, 1 fej hagyma, kevés olaj.
Paradicsomszósz:1 liter paradicsomlé, egy csokor zellerzöld, negyed zellergumó nagyobb kockákra vágva, só, édesítőszer

Így készítem:
A rizst felforralom pici sóval és fedő alatt hagyom állni pár percet, majd leszűröm és hagyom teljesen kihűlni. A hagymát apróra vágva kevés olajon megfonnyasztom, kihűtöm. A töltelék összes hozzávalóját összegyúrom és beletöltöm a paprikákba. Vigyázok, hogy ne legyenek a paprikák nagyon ducik, nehogy később főzés közben kirepedjenek. A maradék töltelékből kis gombócokat formázok.A paradicsomlét sózom, pici édesítőt teszek bele és beleteszem a zellerzöldet és a meghámozott, kockákra vágott zellert. Szépen belehelyezem a megtöltött paprikákat és a gombócokat és lassú tűzön készre főzöm. Mivel a rizst azért előfőzve teszem a töltelékbe, sokkal hamarabb megfő a töltött paprikám. Jó étvágyat!




2016. december 11., vasárnap

Kókusztekercs diétás változatban


Imádom a kókusztekercset és hosszas töprengés, tervezgetés után sikerült keksz, cukor és zsiradék nélkül elkészíteni. Igen finom lett. Cukormentes süteményeimet próbálom egyszerűen beszerezhető és nem túl költséges alapanyagokból összeállítani. Ebben a receptben az útifű maghéj az egyetlen különleges alapanyag.

Amire szükségem lesz:


A kakaós réteghez: 250 gr zabpehely, 3 ek kakaópor, 2 ek eritrit (illetve ízlés szerint), 3 ek cukormentes baracklekvár, pár csepp rum aroma és vanília aroma, víz, esetleg 1 ek kávé és 1 ek csokoládés fehérjepor
A kókuszkrémhez: 130 gr kókuszreszelék, 2 ek eritrit, 140 gr natúr joghurt, 2 ek útifű maghéj, víz, vanília aroma

Így készítem: 

A kakaós réteg hozzávalóit egy tálban elkeverem és apránként annyi vizet teszek hozzá, hogy gyúrható tészta legyen. Érdemes az első pár evőkanálnyi víz hozzáadása után várni, hadd puhuljon meg a zabpehely, szinte teljesen feloldódik majd és egyáltalán nem lehet észrevenni, hogy zabpehelyből készült. Két réteg,  kókuszreszelékkel megszórt sütőpapír között kinyújtom téglalap alakúra, kb fél cm vastagra. 
A kókuszreszeléket az eritrittel elkeverem, pár evőkanálnyi vizet adok hozzá és felforralom. Közben adok hozzá annyi vizet, amennyit a kókusz felszív. Egy darabos állagú keverék lesz. Amikor kihűlt, hozzáadom a joghurtot és az útifűmaghéjat és hagyom pár percre pihenni a fehér krémet. A kókuszkrémet egyenletesen eloszlatom a kakaós rétegen és a sütőpapír segítségével feltekerem. Hűtőbe teszem és később recés késsel vágom fel.


Az útifű maghéjat itt szoktam venni: http://dietabc.hu
100 gr útifű maghéjban csak 18 kalória van. Mivel zselésítő hatású és felszívja a nedvességet, elsősorban krémekhez használom.
A fehérjepor és a kávé elhagyható.

2016. november 27., vasárnap

Cukormentes banánkenyér

Életem első banánkenyerét egy amerikai lánynál kóstoltam és azóta is ez az egyik kedvenc sütim. Ez most itt egy cukor-, liszt- és vajmentes változat. Nagyon szeretek zabpehellyel, zabliszttel sütni, a cukormentes sütijeimnek a zab az alapja. 

Amire szükségem lesz:
2 túlérett banán, 2 tojás, 15 dkg kefír, 15 dkg zabpehely, 5 dkg zabliszt, egy marék dió, vanília aroma, rum vagy rumaroma, 2 teáskanál fahéj, egy nagy csipet sütőpor, egy nagy csipet szódabikarbóna, 4 evőkanál eritrit (vagy ízlés szerint), 1 narancs reszelt héja, esetleg pár kockányi cukormentes csokoládé

Így készítem:
Tálba kimérem a zabpelyhet és a zablisztet, hozzáadom a sütőport és a szódabikarbónát és a fahéjat. Turmixgépbe teszem a két banánt, a tojásokat, a kimért kefírt, a vanília- és rum aromát, az eritritet és a reszelt narancshéjat, összeturmixolom. Mindent összekeverek és beleszórok egy marék diót és aprított cukormentes csokoládét. Őzgerinc formát kibélelek sütőpapírral és 200 fokon kevesebb, mint fél óra alatt megsütöm.
  




Mézeskalács

Vásárokon mindig megcsodálom a mézeskalácsos mesterek míves-díszes portékáit, a mézeskalács bábokat, tükrös szíveket, huszárokat. Némelyik mézeskalács igazi művészeti alkotás, tökéletes és aprólékos csipkemintával díszített. A mézeskalácsos mesterség titkait talán sosem ismerhetem meg teljesen, de én mégis szívesen szóba elegyedek a mézesek művészeivel. Apróbb fogásokat így el lehet tanulni. Így tudtam meg azt is, hogy a legjobb mézeskalácsban nincsen cukor, csak méz. Minél több benne a méz, annál finomabb. Mézeskalácsot egész évben lehet sütni, ajándékba, akár születésnapra is, de a karácsonyi készülődés számunkra elképzelhetetlen lenne nélküle. A szegfűszeg, ánizs, fahéj illata igazi "karácsonyillat".
Decembereink mindig mézeskalácsillatúak, rengeteg mézeskalácsot sütünk a lányaimmal, órákon át díszítünk, alkotunk, megenni nem igazán szoktuk. Már ősszel elkezdjük összevásárolni a mézeket és cukorgyöngyöket. Mindig felfedezünk valamilyen új cukorkonfettit, színes szórócukrot, apró cukorhópelyhet, virágot. De akár francia drazséval, gumimacival, dióval, mazsolával is lehet díszíteni. Az apró gyöngyöket csipesszel rakjuk a díszítőmázra. Az évek során egész szép gyűjteményünk lett kiszúró formákból, papírra megrajzolt díszítőmintákból, újságokból kivágott mézeskalácsos képekből. Advent idején mindig tartunk egy adagnyi mézestésztát begyúrva a hűtőben.  Gyertyatartót, piros mézeseket is készítettem már, vagy számtalan névvel ellátott ajándék mézest. A fényképeken nemcsak a saját munkáimat mutatom, hanem a lányaimét is.
Ez a recept vált be eddig a legjobban, az egyik süteményes Nők Lapjában találtunk rá. 
Amire szükségem lesz:
34 dkg liszt, 20 dkg méz, 12 dkg vaj, 2 tojássárgája, 1 teáskanál szódabikarbóna, csipet só, 2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék, 1 teáskanál fahéj

Így készítem:
Minden hozzávalót összegyúrok és hűtőbe teszem legalább egy éjszakára, mert másnap sokkal könnyebb vele dolgozni, nem lesz annyira ragacsos. Lisztes deszkán kb. fél cm vastagra kinyújtom és a kívánt formára szaggatom. Csak akkor kezdem el őket sütni, ha már az egész tésztát kiszaggattam, mert így tudok kapkodás nélkül, nyugodtan dolgozni. Egy-egy adag mézes ugyanis hamar megsül és nincs idő sütés közben még a formák közül válogatni, kitalálni melyikből hány legyen, kinyújtani, kiszaggatni. A kiszaggatott darabokat a hűtőbe teszem sütésig.
A mézeseket sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, egymáshoz nem túl közel, mert megnőnek sütés közben. 180 fokon sütöm 12-15 perc alatt, attól függően mekkora a mézes. Akkor jó, ha halvány karamellszínű lesz és a széle épp csak megpirul. Ebből a mennyiségből kb 2 tepsinyi lesz, attól függ, mekkorák a mézesek. Ennek legalább a háromszorosát szoktam egyszerre begyúrni. Mivel díszíteni úgyis csak a teljesen kihűlt mézest lehet, megsütöm az egész adagot mindenféle formára szaggatva és utána másnap, harmadnap csak díszítem. Néha csak úgy leülök párat szép indákkal megírni, számomra ez igazi kikapcsolódás.
DÍSZÍTŐ CUKORMÁZ
Amire szükségem lesz:
25 dkg porcukor, 1 tojásfehérje

Így készítem:
Mindenféle cukormáz technikát kipróbáltam már és a legszebb mézeseimet mind uzsonnás zacskó segítségével írtam. Átszitálom a porcukrot és egy tojásfehérjéhez kb 25 dkg porcukrot adagolok gépi habverővel. Uzsonnás zacskókba töltöm és a zacskó egyik sarkából egy lehelletnyit, kb egy milliméternyit levágok. Nekem úgy áll jól kézre, ha kisebb adagokat teszek egy-egy zacskóba. A zacskó végét elcsavarom és lehet máris alkotni. A cukormázat megfesthetjük ételfestékkel.

Pontosan így írom meg a mézeseket én is, ahogy ez a mézeskalácsos férfi mester a Mesterségek Ünnepén. 




Ez egy asztaldísz lett, a közepén lévő kék virág szív alakú cukorgyöngyből van.

 Ezeket a mézeseket a lányaim készítették. 
Dávidné Gulyás Gizella, mézeskalácsos mestertől sokat tanultam a szentendrei Skanzenben.
Legkisebbik lányom éppen hallgatja Gizikét, ahogy a mézeskalácsokról mesél.

Mézeskalács adventi koszorú

Ez a mézeskalács adventi koszorú a legkedvesebb nekem, amit eddig sütöttem. Ajándékba készült. Emlékszem, hogy mennyire szerettem megtervezni, megalkotni, mennyire elmerültem a díszítésében. Egy virágformából és négy pici szívecskéből áll. Az egészet egy nagyobb lapostányérra ragaszottam fel, díszítőmázzal. A nagy, virágformájú mézeskalács alapot papírsablon segítségével vágtam ki a tésztából, még sütés előtt. A gyertyák helyét pogácsaszaggatóval szúrtam ki, rögtön sütés után, még a meleg tésztából. Cukormázból indákat, mintákat rajzoltam rá és ezüstszínű cukorgyöngyökkel díszítettem.



Ezt a másik koszorút ugyanevvel a technikával készítettem, igen rövid idő alatt. Ennek nincsen mézeskalács alapja, hanem egyszerűen a már megsült mézeseket használtam fel és díszítettem.

Pár évvel ezelőtt festettem egy sorozat karácsonyi képeslapot.