2014. április 8., kedd

Krumplitorta



Így lesz az egyszerű főtt krumpliból aranysárga torta. Sült húst, tejfölt, vagy valamilyen salátát kínálhatunk vele.

Amire szükségem lesz:

60 dkg főtt krumpli, 1,5 dl főzőtejszín, 4 dkg olvasztott margarin, 4 tojássárgája, só, bors, szerecsendió, 5 dkg olvasztott margarin

Így készítem:

Összekeverem a kockára vágott főtt krumplit a tejszínnel, a tojássárgákkal, 4 dkg margarinnal és a fűszerekkel és tortaformába öntöm. 5 dkg olvasztott margarinnal meglocsolom és megsütöm 200 fokon, kb fél óra alatt. Pirított hagymával, sonkával, sült szalonnával díszítem.



Habos csokikrém


Az olvasztott fényes étcsokoládé az édes tejszínhabtól halvány karamellszínű lesz. A mascarpone krémsajt pedig ad neki egyfajta tömörséget, ezért ezt a krémet bátran tölthetjük képviselőfánkba, piskótatekercsbe vagy tortába.
Az alap arányok: 2 dl habtejszínhez számolok 10 dkg csokoládét, 25 dkg mascarponét és 1 evőkanál porcukrot.
Felverem a tejszínhabot a porcukorral, hozzáadagolom a mascarpone krémsajtot. A csokoládét vízgőz felett olvasztom meg és amikor kihűlt, de még folyik, akkor hozzácsurgatom a fehér tejszínes krémhez. 






Hajnali muffin


HAJNALI MUFFIN

Hajnali, mert azt hiszem még sosem sütöttem fényes nappal muffint, csak napfelkelte előtt. Így a családomat nem is kell ébreszteni, az édes illatokra maguktól felébrednek.
Muffint mindenki tud sütni, hiszen ez egy egyszerű kevert tészta. Lányaim is ezt a süteményt készítették először egyedül. Adott egy alap recept édes muffinokhoz és tulajdonképpen azt teszünk bele, amit csak szeretnénk. Csak a  csokis muffinokhoz és a sósakhoz használok más receptet. Azért kényelmes muffint sütni, mert ha túl lágyra sikerülne a tészta, az sem baj, hiszem a papírkosárkával együtt fogjuk meg. Még olyan fortélyhoz is folyamodhatunk, amennyiben nem lesz olyan szép a muffinunk, hogy valamilyen mázzal, vagy habbal díszítjük a tetejét. Pl gyerekeknek lehet a mázra gumicukrot ragasztani, vagy más színes drazsét. Az úgynevezett cupcake is egy habbal-krémmel díszített muffin. Szinte végtelen lehetőség van ebben a pici sütiben, lehet pl mákos-meggyes, almás-gyömbéres, rumos-gesztenyés, túrós-csokis-túrórudis, friss gyümölcsös-joghurtos….lehet adni hozzá őrölt fahéjat, mézeskalács fűszerkeveréket, megmaradt csokoládét, nápolyit, tejkaramellát...lazíthatjuk a tésztát joghurttal, rummal...
Még forrón esszük, álmosan, reggelire, egy bögre kakaó, vagy kávé mellett. Díszíteni ezért ritkán szoktam. Ez most egy banános-epres muffin, de alma és csokilencse is van benne.

Amire szükségem lesz:

alaprecept 12 db muffinhoz: 16-18 dkg liszt, 1 késhegynyi sütőpor és egy késhegynyi szódabikarbóna, 12 dkg puha margarin, 12 dkg cukor, 2 tojás, vanília aroma vagy vaníliás cukor, csipet só
12 db muffinkosárka papírból, muffin-tepsi

banános-epres muffinhoz: reszelt citromhéj és narancshéj, 1 banán felszeletelve, 1-2 nagyobb eper kockákra vágva, 1 pici reszelt alma citromlével meglocsolva, 1 evőkanál csokilencse

Így készítem:

A tojásokat mindig szétválasztom a muffinhoz és a fehérjét egy csipet sóval felverem. A sárgáját kihabosítom a cukorral és a vaníliával, majd a puha margarinnal is alaposan elkeverem habverővel. Ezt mind géppel csinálom, 2-3 perc az egész. A lisztet elkeverem a sütőporral és a szódabikarbónával és hozzáadom a tojáskrémhez, majd a tojás felvert habjával is elkeverem. Ez az alap muffin, amibe itt most épp teszünk még banánt, epret, almát, csokit. A muffin-tepsibe papírkosárkákat teszünk, elosztjuk benne kanállal a muffintésztát, megszórjuk csokilencsével.
190-200 fokon sütöm, kb 25 percig.

Ötlet: Csokilencse helyett kockára vágott csoki is jó. Ilyen csokilencsét nagyobb boltokban lehet kapni, süteményekhez nagyon kényelmes használni.






Kelkáposztafőzelék



Zsenge kelkáposztából, köménymagosan, friss tejföllel készül ez a könnyű, de mégis laktató, krémes főzelék. Nagyon szeretem.

Amire szükségem lesz:

70 dkg kelkáposzta, fél kg krumpli, 1 evőkanál köménymag, 8 dl víz, 4 dl tejföl, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál liszt, só, fehérbors

Így készítem:

Elkeverem a tejfölt a liszttel és a keményítővel, félrerakom. A kelkáposzta szép zsenge részeit csíkokra vágom, a torzsáját és a külső erősebb leveleket nem használom fel. A krumplit meghámozom, felszeletelem. Lábosba teszem a káposztát, rá a krumplit és megszórom köménymaggal, sóval, borssal. Felöntöm 8 dl vízzel és fedő alatt előbb felforralom, majd lejjebb veszem a hőt és egy kicsit félrehúzom a fedőt. 10-15 perc után belekeverem a lisztes tejfölt és lezárom a hőt, félrehúzom a lábost, fedő alatt hagyom. Ez egy könnyű, finom, krémes főzelék.
Egy tojásból készült rántottával vagy fasírttal tálalom.








Datolyakenyér

A datolya olyan lesz ebben a süteményben, mintha karamell lenne, lágy és krémes, a mandula és a dió pedig ropogós. Ez amolyan „összekeverem-és-sütöm-és-kész” sütemény. Sok munka nincsen vele és mégis rendkívűl finom. Kirándulásra is alkalmas, mert semmilyen olvadós hozzávaló nincsen benne. Tálaltam már forrón kókuszfagyival is. Ennek az adagnak a kétszeresét érdemes egyszerre megsütni. Bármilyen aszalt gyümölccsel és diófélével készíthetjük .

Amire szükségem lesz:

12 dkg apróra vágott datolya, 12 dkg mandula és dió vegyesen, 5 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, reszelt narancshéj és citromhéj, 2 tojás, 2,5 dkg margarin, 2,5 dkg liszt, késhegynyi szódabikarbóna, csipet só, kisebb tepsi

Így készítem:

A tepsit sütőpapírral kibélelem. A tojások fehérjéjét felverem egy csipet sóval. Egy másik tálban a tojások sárgáját kihabosítom a cukorral, vaníliás cukorral és a narancshéjjal, citromhéjjal is elkeverem. Ezután a margarint, majd a szódabikarbónával elkevert lisztet is hozzáadom. Szépen elkeverem a felvert tojásfehérjével. Beleszórom a datolyadarabokat. A dió és mandula egy részét darálva, a többit nagyobb darabokban adom a tésztához.
200 fokon sütöm, amíg szép halványbarna nem lesz a teteje, ez kb 20 perc.





Paradicsomos, mézes csirkeszárny


Ez egy családi kedvenc, sőt, a vendégeink is imádják. Főleg csípősen. Kézzel esszük, sok papírszalvéta fogy közben.
Vendégek esetében nagyobb adagot készítek, sört  és fehérkenyeret kínálok hozzá. Nagyon könnyű elkészíteni.

Amire szükségem lesz:

13-14 db csirkeszárny, 2-3 evőkanál sült libazsír, 1 evőkanál olaj, 4 dl sűrű paradicsompüré, 2 evőkanál méz, só, bors, 1 paradicsom, egy kevés póréhagyma
egy közepes méretű, magas falú tepsi

Így készítem:

A tepsibe öntöm az olajat és a libazsírt. A sózott, borsozott csirkeszárnyakat szépen sorban a tepsibe rakom. Összekeverem a paradicsompürét a mézzel és ráöntöm a csirkeszárnyakra. Szeletelt paradicsommal és póréhagymával megrakom.
Kb 190-200 fokon sütöm, először alufólia alatt, majd anélkül. Figyelni kell, hogy ne égjen meg nagyon a bőre. Itt-ott meg fog jobban így is pirulni, de az csak finomabbá teszi.

Ötlet N 1: csípősre is lehet készíteni, a paradicsomos öntetbe kevés erős pistát elkeverve.
Ötlet N 2: csirkecombot is lehet így sütni




2014. április 5., szombat

Pizza



Csupán 20 dkg lisztből két nagy pizzát süthetünk. Ennek a pizzának szép vékony lesz a tésztája, könnyű és levegős, a szélein pedig roppanós.  A bazsalikomos paradicsomszószra mindenféle finomságot rakhatunk. Megsüthetjük a családban mindenkinek a kedvenc pizzáját. Közösen is készíthetjük, akár a gyerekeket is bevonva. Gyúrhatják a tésztát, kenhetik a szószt, kiválaszthatják mit tegyenek rá . Vagy a barátaink maguk rakhatják meg pizzájukat.
Itt szalámis-sajtos és hagymás sajtos pizza készült. Ez a mennyiségű tészta pont belefér egy nagy tepsibe.

Amire szükségem lesz:

kiskovász:  1 tasak élesztő (7 gr, ez megfelel 2,5 gr friss élesztőnek), 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 dl langyos tej
a tésztához: 20 dkg liszt, 1,5 dl langyos víz, 2 evőkanál olaj, 1 kiskanál só, 1-1 kiskanál szárított rozmaring és bazsalikom, vagy oregano

bazsalikomos paradicsomszósz:
http://cookedandbakedbyera.blogspot.hu/2014/03/paradicsomos-bazsalikomos-spagetti.html

feltét a pizzára: sajtfélék, sonkaszelet, kolbász, szalámi, olajbogyó, tonhal, sült hagyma, párolt kukorica, brokkoli stb

Így készítem:

Elkészítem a kiskovászt, összekeverve az élesztőt a cukorral, liszttel és langyos tejjel. Meleg helyre teszem, hogy szép lyukacsosra feljöjjön. Kimérem a tálba a lisztet, beleszórom a rozmaringot és a bazsalikomot, sót, majd beleöntöm a langyos vizet, az olajat és a kiskovászt. Összedagasztom. A dagasztást egy egyszerű elektromos géppel csinálom. A tésztát meleg helyen kelesztem, majd lisztes deszkán átgyúrom. Lágy tészta lesz. Két cipóra osztom,  sütőpapíron kinyújtom vagy kihúzkodom ovális alakúra és a tepsibe húzom a papírra együtt. Természetesen lehet más formájúra vagy  méretűre is formázni és azt teszünk a tésztára, amit csak szeretnénk. Először egy kis bazsalikomos paradicsomszószt kenjünk rá. Azt a szószt használom, amit a spagettihez a 2014. március 25.-i írásomban.
Megrakom a pizzát, amivel szeretném és megsütöm 190-200 fokon, kb 25-30 perc alatt.

Ötlet: a paradicsomszósz helyett sajtos tejföllel is megkenhetjük, megszórjuk szalonnával, sajttal, így a töki pomposhoz hasonló pizzánk lesz.