2014. március 31., hétfő

Sertéstekercs hagymamártással, sajtfelfújttal



SERTÉSTEKERCS HAGYMAMÁRTÁSSAL, SAJTFELFÚJTTAL

Vasárnapi ebédre kiváló, mert finom és nagyon szépen lehet tálalni. A felszeletelt hústekercsek igen látványosak.

Amire szükségem lesz:

4 nagyobb szelet sertéshús, 1 vöröshagyma, 1 dl olaj, 1 dl fehérbor, só, bors
4 szelet sonka vagy 8 szelet paprikás szalámi, 1 csokor petrezselyem, 6-7 fej vöröshagyma, 4 kisebb sárgarépa, csipet cukor, fél paradicsom, fél liter húsleves, 1 dl tejszín, 1 evőkanál liszt
fél dl olaj a hús sütéséhez, fél dl olaj a hagymák sütéséhez

Így készítem:

A hússzeleteket bepácolom egy éjszakára fehérbor-olaj keverékében. Egy vöröshagymát nagyobb darabokra vágva is a szeletek közé teszek. Másnap kilopfolom úgy, hogy folpackot teszek rá, majd a husikat besózom, borsozom.
A sárgarépákat egészben sóval, csipet cukorral megpárolom.
6 vagy 7 fej vöröshagymát karikára szeletelek és olajon apróbb adagokban szép barnára megsütöm. A megsült hagymát elfelezem. Az egyik fele a mártáshoz kell, a másikból töltelék lesz. Egy kanálnyit félreteszek belőle a díszítéshez.
Kiteszem sorban az összes hússzeletet a konyhaasztalra és mindegyikre ráteszem a tölteléket, amivel aztán fel fogom csavarni. Egy husira jut egy sonka szelet, vagy kettő szalámi szelet, a megsült hagyma fele, elosztva minden szeletre, majd az aprított petrezselyem és mindegyikre 1-1 párolt sárgarépa. Szépen feltekerem és összekötözöm őket cérnával.
Mélyebb serpenyőbe fél dl olajat öntök, megpirítom benne a hústekercseket, majd 10 perc pirítás után ráöntöm a fél liter húslevest. Beleteszem a maradék pirított hagymát, egy fél paradicsomot héja nélkül, kockákra vágva. Fedő alatt lassan párolom, aztán leveszem a fedőt, hogy párologjon a leve. Kiveszem a husikat és egy másik serpenyőben szépen megpirítom őket, levágom róluk a cérnát. Közben a hagymás-paradicsomos pecsenyelevet összeturmixolom a tejszínnel, liszttel és felforralom egyszer. Gyönyörű halvány narancsszínű hagymamártás lesz. Tálalásig melegen tartom. Tálalás előtt a husikat szépen felszeletelem (kihűlt állapotban könnyebb), meglocsolom a sülthagymás mártással és a sült hagymával díszítem.
Sajtfelfújttal kínálom. A sajtfelfújt receptjét külön fogom feltenni a blogba.



Ribizlis sütemény

RIBIZLIS SÜTEMÉNY

Kislány koromban ezt a süteményt sütöttem meg legelőször, természetesen anyukám segítségével. Másnap igen büszkén vittem be a szépen kockákra szeletelt sütiket az iskolába, még arra is emlékszem, hogy szaloncukros papírdobozban. Az osztálytársaim alig hitték el, hogy én sütöttem és nagyon ízlett nekik. A fiú osztálytársaim pedig nem meghúzták a copfomat aznap, hanem addig jöttek kérni a sütiből, amíg az el nem fogyott. Ez egy régi „nőklapjás” recep.  A fekete-fehér újságban egy keretes részben minden héten mindössze pár recept jelent meg, ez a finom süti is ott bújt meg köztük. Azóta is a családi kedvencek közé tartozik.
Áfonyával, eperrel, málnával is készíthetjük, ribizli helyett.

Amire szükségem lesz:

a krémhez: 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 dl tej, 2 dkg búzadara, 50 dkg ribizli
a vajas piskótához: 5 tojás, 2 tojássárgája, 15 dkg cukor, 15 dkg liszt, 3 dkg étkezési keményítő, 10 dkg olvasztott vaj, reszelt citromhéj, csipet só

A búzadarát megfőzöm a tejben a vaníliás cukorral. A meleg, megfőtt darához keverem a 20 dkg cukrot, majd a 20 dkg margarint is. A ribizliből pár fürtöt kiválasztok díszítéshez,a többit belekeverem a krémbe.
Vajas piskótát készítünk. Szétválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjéket felverjük kemény habbá. A tojássárgákat a cukorral kihabosítjuk, rászitáljuk a keményítővel kevert lisztet és belecsorgatjuk a kihűlt olvasztott vajat. Végül a tojáshabbal is összekeverjük. Nagy tepsiben sütjük meg, sütőpapíron, kb 180 fokon 30 perc alatt.
A megsült tésztából két egyforma méretű téglalapot vágunk, az egyiket egy nagyobb tálra tesszük, rásimítjuk a kihűlt ribizlis krémet, majd rátesszük a másik piskótalapot. Egy napig állni hagyjuk a hűtőben. Mielőtt tálalnánk, megszórjuk porcukorral és  szép ribizlifürtökkel díszítjük.




Amerikai palacsinta





Vastagabb és kisebb méretű, mint a mi magyar palacsintánk. Sűrűbb a tésztája és kisebb serpenyőben sütjük.
Juharsziruppal különlegesen finom. Fagylalttal, tejszínhabbal, friss gyümölccsel kínálva  is elbűvölhetjük vele a családot.

Amire szükségem lesz:

2 evőkanál vaj, 3 dl tej, 2 tojás, 23 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 1 teáskanál cukor, 1 csipet só, olaj a sütéshez
juharszirup, vagy fagylalt, friss gyümölcs, tejszínhab

Így készítem:

Szétválasztom a tojásokat és a fehérjét a csipet sóval kemény habbá verem. A tojássárgájákat a cukorral kihabosítom, majd a kihűlt olvasztott vajjal és a tejjel összekeverem. Beleszitálom a sütőporral kevert lisztet és összekeverem az egészet a tojáshabbal. Picit hagyom állni a tésztát és kisebb palacsintasütőben hagyományos módon megsütöm.

Tálaláskor csillogó, borostyánszínű juharszirupot öntök rá. 




A Károlyi-kert tulipánjai tavasszal.

Pezsgős lazac kapros rákmártással




Királyi, fenséges fogás ünnepi asztalra kapormártással vagy kapros rákmártással. A pirított mandula csodálatosan finom hozzá. Lazacot nem eszünk minden nap, de néha varázsolhatunk az asztalunkra olyan fogást, ami egy elegánsabb étteremben is megállná a helyét. 

PEZSGŐS LAZAC

Amire szükségem lesz:
2 nagyobb lazac, kb 1 kg összesen, 1 citrom, vagy lime reszelt héja, só, fehérbors, 2 dl száraz pezsgő, 1 dl olívaolaj
1 legalább 4-5 cm magas, közepes méretű tepsi

Lazacrózsákat sütünk pezsgőben, tepsiben. Két nagyobb lazacból 12 db csíkot szabunk, mind kb 3-4 cm széles, 1 cm vastag és olyan hosszú legyen, mint ami a lazac hossza. Először hosszában 3 részre vágjuk a lazacokat, majd ezeket a részeket lapjával kettévágjuk. A 12 db csík az a mennyiség, ami rózsa formában kitölt egy közepes méretű  tepsit. Az a lényeg, hogy minél hosszabb csíkok legyenek, hogy fel tudjuk csavarni majd szép rózsa formára. Legalább 1 cm vastag legyen mindegyik csík, mert ha nagyon vékonyra vágjuk könnyen elszakadhat. Ha leesik a végükből kisebb rész, azokból még egy rózsára való is összejöhet, ezért lesz kb 13 lazacrózsánk. Ne menjen kárba egy pici darab értékes lazac sem. 
Megsózom a lazac-csíkokat mindkét oldalukon, reszelt citromhéjat és lehelletnyi fehérborsot szórok rájuk. Az egyik oldalát végigcsepegtetem kevéske olajjal, majd feltekerem a csíkokat rózsa formára. Ha nem akar megmaradni így, akkor fogpiszkálóval összetűzöm. Beleteszem őket egy tepsibe egymás mellé és ráöntöm a pezsgőt. Kevés olajat öntök mindegyik lazactekercs tetejére. 185 fokon kb 25 perc alatt megsütöm.

KAPORMÁRTÁS
Amire szükségem lesz:
10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl szűrt zöldséges alaplé (zöldséglevesből pl), egy csokor kapor, 2 dl főzőtejszín, 1 kiskanál étkezési keményítő.

10 dkg vajat megolvasztok lábosban és 2 evőkanál lisztet kavarok hozzá. Pár perc alatt kifehéredik. Felengedem 2 dl zöldséges alaplével, beleszórom az összevágott kaprot. 2 dl  tejszínben  elkeverek egy kiskanál étkezési keményítőt és hozzáadom a mártáshoz. Sózom, fehérborsot teszek bele.

KAPROS RÁKMÁRTÁS
Amire szükségem lesz:
2 dl zöldséges alaplé (vagy hal alaplé), 10 dkg fagyasztott apró rák, 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, egy csokor kapor, 2 dl főzőtejszín, 1 kiskanál étkezési keményítő, esetleg pár evőkanálnyi pezsgő

10 dkg fagyasztott apró rákot forrásban lévő 2 dl alaplébe szórok, 3-4 percig forralom, majd leszűröm belőle a rákokat óvatosan, és az alaplevet megtartom. 10 dkg vajat megolvasztok lábosban és 2 evőkanál lisztet kavarok hozzá. Pár perc alatt kifehéredik. Felengedem 2 dl zöldséges alaplével, amiben a rákokat forraltam, beleszórom az összevágott kaprot. 2 dl  tejszínben  elkeverek egy kiskanál étkezési keményítőt és hozzáadom a mártáshoz. Esetleg pár evőkanálnyi pezsgőt adok még hozzá. Sózom, fehérborsot teszek bele.

PIRÍTOTT MANDULA
10 dkg hántolt egész mandulát megpirítotok serpenyőben, egy kiskanálnyi olajon.

Tálaláskor a lazacrózsát leöntöm egy kevés mártással, pirított mandulát és esetleg petrezselymet vagy kaprot szórok rá. Párolt rizst kínálok hozzá.

Ötlet: a lazacokat már előző nap csíkra vághatjuk és ízesíthetjük, kevés fehérborral leöntve pácoljuk a hűtőben. 




Lazacrózsa gombás-sajtos fánkkal. 



Sajtos lapocskák


SAJTOS LAPOCSKÁK

Sajtos ropogtatnivaló egy órán belül.  
Magyar Konyhában jelent meg. (1988, 4.szám, 11.oldal)


Amire szükségem lesz:

a tésztához: 20 dkg liszt, 15 dkg margarin, 1 tojássárgája, 10 dkg reszelt sajt, 10 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, só
a tésztát megkenni: 1 tojás, 6-7 dkg reszelt sajt

Így készítem:

A tésztát összegyúrom és sütőpapíron kinyújtom kinyújtom akkorára, mint egy nagy tepsi. A sütőpapírral együtt belehúzom a tésztát a tepsibe. Egy felvert tojással megkenem, rászórok reszelt sajtot, majd pizzavágóval, vagy éles késsel rudakra vágom.
200 fokon sütöm, kb fél óráig. Ha egymáshoz ragadnak a rudak sajttól, késsel szétválasztom őket. Ebből a mennyiségből pont egy tepsinyi adag lesz.







2014. március 30., vasárnap

Medvehagyma szósz



MEDVEHAGYMA SZÓSZ

Pirítósra, sült krumplihoz, sült húsokhoz, spagettihez mind tökéletesen alkalmas. Annyira finom, hogy elég nehéz megállni, hogy az ember ne egye meg csak úgy, magában, azon nyomban.

Amire szükségem lesz:

2,5  dl étolaj vagy olívaolaj, 10 dkg pirított mandula, egy csomag medvehagyma, só, bors

Túl sok tennivalónk nincsen vele. A mandulát megpirítom, és minden hozzávalót az aprítóba teszek. Erős zöld színű, csillogó szósz lesz, kicsit fokhagyma-illatú.

Ötlet N 1: sajttal keverve adjuk a spagettihez, pl reszelt parmezánnal
Ötlet N 2: ez a szósz testvére az olasz pesto-nak, amit ők fenyőmaggal, olívaolajjal, bazsalikommal és parmezánnal készítenek, és medvehagyma helyett fokhagymát adnak hozzá
Ötlet N 3: másik változat lehet a petrezselyem-mandula-zúzott-fokhagyma-olaj keverék



Tejfölös körözött


Tejfölös körözött

A magyar konyha gyöngyszemei a túró és a tejföl. Magában is nagyon szeretjük, emlékszem, gyermekkoromban lehetett üvegben is venni tejfölt és meg lehetett inni. Tejfölös-túrós tésztát is bármikor megennénk, akár reszelt sajttal, vagy sült szalonnával, sonkával.
A körözött pedig még az egyik angol tévés szakácsot is megihlette, magyar sajtkrémként bevette a műsorába.
Könnyűre készítem, sok tejföllel. Egyszer, a Balaton Felvidéken, egy tündéri kis helyen, Vászolyon ettem ilyen krémes-tejfölös körözöttet foszlós kenyérrel, egy nagy diófa árnyékában. A körözöttről mindig ez a hangulat jut eszembe.

Amire szükségem lesz:

25 dkg túró, 1 evőkanál vaj, 1 nagy evőkanál pirospaprika, 1 nagy vöröshagyma apróra vágva vagy darálva, 1 evőkanál köménymag (őrölt vagy egész, ki hogy szereti), só és végül legalább 4 dl friss tejföl

Először a pirospaprikát keverem össze a vajjal, sóval, aztán beleöntöm a többit, a tejfölt hagyom a legvégére. Gépi habverővel dolgozom.

Nagyon szeretem a szép magyar cseréptálakat, kerámiákat, azt sem bánom, ha lepattogzik itt-ott. Mindig személyesen a mestertől veszem őket és akármikor rájuk nézek, eszembe jut az a bajszos bácsi, vagy mosolygós néni, aki a saját kezével készítette őket. A családi magyar hímzések is hatalmas érték, akár egy nagymamától örökölt pici darab. Jó érzés őket használni.